Amikor az ember először kapaszkodik fel a hegyre Révfülöpön, hogy aztán átérve a tetőn elé táruljon a Káli-medence, az eléggé lenyűgöző. Amikor másodszor ereszkedünk le a völgyteknőbe, és csodálkozunk rá a tüchtig kicsi falvakra, a parasztházak szépségére és a gasztronómiára, még mindig csodálatos a helyszín. Aztán harmadszorra elkezdünk gyanakodni, és szemet szúr a parasztház előtt parkoló Maserati, az egy főre jutó vitorláscipők szokatlanul magas száma, és hogy a vidéki romantikát itt nem a kapuk előtt üldögélő idős nénik és bácsik adják.
Óriási változásokon ment át a térség az utóbbi évtizedekben. És fura módon ezek a változások nem abban az értelemben látványosak, hogy urbanisztikailag átszabták a tájat, hogy ledózerolták a régi falvakat, hogy villanegyed épült volna bármelyik község fölé a hegyre, vagy egy gumifeldolgozó üzemet pattintottak volna ki a Kornyi-tó helyére. Minden a helyén van, minden csillog, minden szép, minden ép, minden eredeti, de kissé ellentmondásos, és ezért olykor furcsa. Ezt mondja rég mindenki a környéken, legyen őslakos vagy - kulcsszó, alapvető terminus technicus következik! - bebíró, azaz városból beköltöző személy.
Ennek a nehezen megfogható ellentmondásnak próbáltunk utánajárni sok-sok beszélgetéssel a környék meghatározó arcaival. Szóba került a tősgyökeres helyiek és a Pestről beköltözött, tehetősebb, olykor értelmiségi réteg ellentéte, ami meghatározza a hétköznapokat. Ez sokszor az építészetben is testet ölt, de mint kiderült, erős probléma a közösségeket összerázó helyek hiánya is. Az világossá vált a beszélgetések során, hogy minden falu más, Salföld az értelmiségi skanzen, Köveskál a vigalmi negyed, míg Kővágóörs a nyakas és makacs falu képét mutatja. Köveskálnál a legszembeötlőbb a változás, a rengeteg étterem és borozó mindenkiből más véleményt hozott ki részben abban, hogy elegendő-e a falu kiépítettsége ilyen mennyiségű látogatóra.
Káli kisokos - Hol van ez a medence, és miért érdekes?
A Káli-medence alatt nagyjából a Burnót-patak középső folyásának síkságát értjük, amit délről a Balaton-felvidék 2-300 méteres dombjai, északról a Bakony akár 450 métert is elérő hegyei határolnak. Kőzetileg van itt minden, persze a vulkanikusságnak sokat köszönhet a táj. Ezeket a településeket szokták idesorolni: Balatonhenye, Kékkút, Köveskál, Kővágóörs, Mindszentkálla, Monoszló, Salföld, Szentbékkálla.
A térségben már római leleteket is találtak, de az tudományos tény, hogy a honfoglaló magyarok 900 körül ide is beszivárogtak. A Kál nemzetség került ide, ezért szerepel egy csomó falu és a medence nevében is a Kál. Az Árpád-korban több földesúrnak és a veszprémi püspökségnek volt errefelé birtoka, épültek is szép számmal Árpád-kori templomok. Aztán jöttek Szulejmánék, és a Balaton évtizedekig az ellenségek közti frontvonal lett: a déli partot a török uralta, az északit a magyar (pontosabban a Habsburg). Harcok így is voltak, a Káli-medence falvai sorra pusztultak és néptelenedtek el, így mára három olyan település maradt, aminek a nevében megvan még a Kál szó. Közben új községek is létrejöttek, a török távoztával újra benépesült a táj,
A falvak aztán csendesen eléldegéltek, átvészelve forradalmakat és világháborúkat (bár sajnos innen is deportálták a zsidó lakosságot, ami sokat tett a borkereskedelemért, a borászatért), mígnem beköszöntött a szocializmus a maga szövetkezeteivel, államosításaival, a falvak elnéptelenedésével és az új beköltözésekkel.
A lelki falurombolás
Az alapprobléma a parasztság kommunisták általi felszámolása volt - foglalt össze dióhéjban az egész problémakört Somogyi Győző festőművész, aki talán az egész medence legismertebb bebírója, részben neki köszönhető a medence tájvédelmi körzetté nyilvánítása is. Ő az első hullámmal, a hetvenes években érkezett Salföldre. De miért jöttek ide a művészek, miért lett küldetés, hogy fővárosiak települjenek falura, az eldugott Káli-medencébe? Épp a fent említett szemléletmód és a Somogyi által emlegetett falurombolás miatt. Tény, hogy építészetileg ez nem öltött annyira formát, alig találni Kádár-kockát a környéken, csak néhány rusnya tsz-épület rondít a tájba. Ellenben társadalmilag kinyílt a vidék: a helyiek előtt vonzó életforma lett a városba költözés, a paraszti élet már nem volt annyira csalogató, mint a pezsgés egy menő, összkomfortos panellakásban Tapolcán, Veszprémben, Budapesten.
Ez történt a Káli-medencében, az olyan aprófalvak, mint Salföld vagy Köveskál, elveszítették népességmegtartó erejüket, elkezdtek kiürülni. És akkor varázsütésre felfedezte a városi értelmiség ezt a területet, amit akkor még nem hívtak a magyar Provence-nak. Jancsó Miklós 1970-ben is forgatott itt filmet, majd megjelentek az olyan ikonikus alakok, mint Cseh Tamás és a nemrég elhunyt Somló Tamás. Áldozatos munkájukkal elérték, hogy 1984-ben tájvédelmi körzetté nyilvánítsák a területet (ami ma már a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része). Az elvándorlást ez sem állította meg, de beindult egy érdekes folyamat: a művészek közül többen letelepedtek. Ahogy Somogyi mesélte, ők még találkoztak az igazi paraszti élet utolsó szikráival, mígnem "eltemették az utolsó Józsi bácsit". Salföld tehát előrehaladott állapotban van az elértelmiségiesedés útján, ami viszont a többi községnél szemmel láthatóan még nem történt meg.
Őslakosok vs. gyüttmentek - Az együttélés nehézségei
Minden falu története és jelenkori élete más. Amit Somogyi mesélt, az kiválóan áll Salföldre, ami mára voltaképp skanzenné alakult. Ellenben Köveskálon még sok őslakos él, Kővágóörsön, a legnagyobb faluban pedig a bebírók abszolút kisebbségben vannak. És innen származnak a konfliktusok és az első problémakör: az együttélésé. Az őslakosok a modernizmus és a városi lét rabjai, nézik a tévét, és elvágyódnak, a Tescóban veszik a baromfit, jobban hisznek a reklámnak, "tudatosan megölik magukat" - hangzott el többször, többféleképpen a probléma egyik gyökere, a kötődés hiánya.
Veress István, Kővágóörs evangélikus lelkésze vezetett be minket a néplélekbe. Ő is Budapestről került kitérőkkel ide, de őt nem tekintik klasszikus bebírónak, mivel fontos szerepe van a hitéletben. A helyiek szemszögéből ő a hagyomány folytonosságának őrzője, az őslakosok kötelező programként mennek el templomba, a lelkiismeretük megnyugszik ettől. A bebírók azonban sokszor emberi válságok mélyén fordulnak Veresshez, szó szerint lelkészként tekintenek rá. Vallja, hogy egyfelől elsődlegesen a bebíróknak kell alkalmazkodniuk a helyi szokásokhoz, de az őslakóknak is nyitottabbnak kéne lenniük. Szomorú példa, hogy mennyire nem látogatja a két csoport a másik rendezvényeit (ezen segíthet a népfőiskola a maga előadásaival, kurzusaival és a nemrég alakult szövetkezet, ahol pl. zöldséget is termesztenek).
"Olyan ez a falu, mint egy kéretős menyasszony" - hozott fel passzoló példát Veress lelkész arra, mennyire nyakasak a kővágóiak. Szerinte ez visszavezethető arra, hogy előjogokkal megáldott várjobbágyok voltak az őseik, akik később szabadon választhattak felekezetet, és jól megéltek a szőlőtermesztésből. Kővágóörs eleve sokáig vezető szerepű volt, ezt mára elvesztette, ezért is fújhatnak Köveskálra. Veress állítja, lelkészként nem az ő feladata a közösség megtartása, nem az a cél, hogy egy település régi képe megmaradjon, neki az őslakókra és az újakra is figyelni kell egyénenként. A legfontosabb az, hogy létrejön-e egy erős közösség, vagy "a közösségi élményt felváltó szórakozási élmény" végleg a városokba szívja a fiatalokat és régebbi lakókat. Esetleg Salföld mintájára hibrid település alakul ki, ami se nem városias, se nem falusias, a kettő érdekes elegye, megtöltve a pesti értelmiséggel.
A medence Kazinczy utcája, Köveskál
Gasztrofalu. Csak így nevezik Köveskált azok a vendéglátóhelyek, amik úgy döntöttek, együtt létrehozzák Magyarország egyik megkerülhetetlen gasztrofellegvárát. Aztán itt is megjelentek a bebírók, majd - ahogy Szabó Gyula, a Káli kövek borásza mondta - a kilencvenes években jöttek az első éttermek, élükön az úttörőnek számító Kővirággal. "Az éttermeknek van egy nyafogós attitűdjük" - állítja Szabó, aki szerint ugyanakkor a helyiek értetlensége is szemben áll a minőséggel: nem értik, mivégre özönlenek ide a városiak teleenni magukat.
Ezzel Somogyi Győző is egyetért, szerinte "nem lehet egy az egyben idehozni a pesti romkocsmák világát". Márpedig a tömeges vendéglátás felé halad a medence. Somlyódy Zsuzsa, a bringás pihenőként működő Kerékbár megálmodója szerint túlzottá vált a verseny Köveskálon is, és ez a vendégek rovására megy. Nincs idő rendesen kiszolgálni mindenkit, több helyről eltűnt a békés leülés lehetősége.
Jelen van jó ideje Kővágóörs és Köveskál dominanciaharca is a völgy vezető szerepéért, amiben nem kérdés, hogy az utóbbi falu áll turisztikailag nyerésre (hallottuk többször azt a véleményt is, hogy sok környékbeli polgármester nem akar együttműködni más környező falvakkal, bebírókkal meg végképp nem). Sokak szerint azonban Köveskál egyszerűen túl van tolva, és aránytalan versenyre készteti a többi falut és vendéglátót. Bánlaki Balázs, a mindszentkállai Káli Kapocs főnöke szerint "ez addig fenntartható, amíg nem alakul át búcsúvá, Kazinczy utcává" vagy "vigalmi negyeddé". Zakar Kata, a fent említett Kővirág étterem tulajdonosa is azt mondta, "túl jól sikerült a falu divattá tétele", a táj pedig egy ponton túl nem tud több embert befogadni.
Abban mindenki egyetért, hogy a minőségi vendéglátásra törekszik egész Köveskál, sőt akár az egész falut eltarthatnák az éttermei. Persze ehhez nem ártana, ha kitágulna a szezon, nem menekülne el mindenki augusztus 20-án, "mintha startpisztolyt lőnének". Márpedig vannak azon kívül is események, pl. a szüret vagy a szilveszter. Fontos gond még, hogy a szavak szintjén mindenki szeretné a helyieket bevonzani, akiktől viszont távol áll ez a kézműves-termelői attitűd, sokszor bevallottan jobban bíznak "a vonalkódos termékekben", ráadásul a balatoni gasztrónak is van hova fejlődni a mikrózott gofritól. Zakar szeretné, ha úgy működne a a régió, mint Toscana vagy Provence, hogy a helyiek is eljárnak a helyi éttermekbe.
Parkolj, sétálj, aludj!
Zakar Kata Trombitás Tamást, a Mi a Kő fejét idézve azt mondta, több infrastruktúra, jobb kiépítettség is kéne a Köveskálnak, bár ő Trombitás ezen állításával nem ért egyet. Pedig ezt hallottuk Somlyódy Zsuzsától is, aki szerint szükség lenne egy parkolóra, és arra, hogy az emberek otthagyják a kocsit, és inkább körbesétálják Köveskált. Az A-ból B pontba jutás problémája már nem csak Köveskált érinti: a tömegközlekedés is gyenge, Veress lelkész arra panaszkodik, hogy a környéki busz menetrend szerint két perccel később ér Révfülöpre, mint ahogy a 71-esen közlekedő távolsági busz jár, így lehetetlen munkába ingázni reggelente.
A közlekedési gondok mellett problémás, hogy kicsi a szállókapacitás. Ugyan elkezdtek nyílni hostelek is (túráink során jártunk pl. a Kikötőben vagy épp a kővágóörsi evangélikus szállón, a volt algimnáziumban), de még mindig a drágább kategóriájú szállásokból van több, ennek iskolapéldája a gyönyörű és szintén jelentősen hype-olt Káli Art Inn.
Kál, kapcsolat, kapocs, közösség
Egy sokat emlegetett jó példa a térségben a Káli Kapocs, ami voltaképp egy (rom)kocsma, de alaposabban megvizsgálva sokkal több annál. Bánlaki Balázs vendéglátóipari egysége egy teljesen egyszerű ivó, pár elképesztő, vintage motorral és szocreál felirattal, de ahogy ő mondja, ide betér az egyszerű helyi kőműves is ugyanúgy, ahogy az erre tévedő hipszter. Családias helyek kellenek, "nem túlgondolt gasztro-gurmék" - vallja Bánlaki, aki szerint hozzá papucsban is bemehet bárki (bár tegyük hozzá, a Kapocs nem is étterem). A salföldi Pajta Galéria is ilyen hely szerinte, és valóban, a kerthelyiséggel és a három kutyával olyan az is, mintha az ember egy átlagos falusi portára nézne be.
Hegyi Zoltán a nyolcvanas évek zenei undergroundjának nehezen megkerülhető alakja, az egykori Sexepil énekese, a Magyar Nemzet kirobbanthatatlan újságírója (a frappáns nevű Hegyibeszéd rovat szerzője), 1993 óta családostul mindszentkállai lakos, a Kikötő szállás működtetője. Hegyi is beszélt a Kapocsról, ami neki sem tetszett jó ideig (a helyi nénik is drogtanyának tartották), "ezért 1-2 éven át harcosan duzzogtam". Hozzátette, mára belátta, hasznos a Kapocs, hiánypótló színhely, ő maga is gyakran eljár oda. Amikor bezár télre, eggyel kevesebb olyan placc marad Mindszentkállán, ahol a helyiek összegyűlhetnek, közösségi életet élhetnek, és mint többször is elhangzott, ez elengedhetetlen a falvak túléléséhez (és itt visszatértünk oda, amit Veress lelkész mondott Kővágóörsről, ahonnan szintén egy közösségi helyszín hiányzik).
Parasztbarokk vagy műanyag ablak - Az építészeti örökség
Sokszor a betelepülők mentették meg az építészeti örökséget - fektette le az alapmondatot ebben a problémakörben a Káli Kövek tulajdonosa, Szabó Gyula. És akikkel beszéltünk, mind ezt a vonalat erősítették meg: ha nem jönnek a bebírók, ezek a kifelé-befelé düledező, csodás, több száz éves parasztházak már rég az enyészet martalékává váltak volna. Néha a felújítások sem sikerülnek autentikusra, hallottunk olyan elrettentő példát, hogy régi épületekbe építenek be abszolút oda nem illő műanyag ablakokat, ezt egy kúriánál is eljátszották Köveskálon.
A hetvenes-nyolcvanas években még "gombokért lehetett venni a házakat" - magyarázta a múltat Hegyi Zoltán. A hetvenes évek művészi hulláma után következő új hullám az újgazdagoké volt, akik felvásároltak jó pár házat, majd jött a mostani, 2-3 éve kezdődött roham. A mostaniak ugyan szintén elvétve veszegetnek ingatlanokat, de Hegyi szerint ők már abszolút nem akarnak letelepedni. Az árakat persze felverték már, Kővágóörsön 10-20, Köveskálon 30-40 millió forint körül mozognak az átlagos árak családi házak szintjén az Ingatlan.com-on végzett gyors felmérésünk szerint.
Persze itt megint fel lehetne hozni Salföld példáját, ahol a zsúptetős parasztházak olyan újszerűen fel lettek újítva, mintha a hollókői skanzenfaluban lennénk. Hegyi is vallja, ha nincsenek a bebírók (köztük külföldiek is), lepusztult volna az építészeti örökség. Ő maga a kilencvenes évek eleje óta él Mindszentkállán, szóval nem nyaraló, mint a látogatók 90 százaléka. Nem is feltétlen az épületek miatt nehéz itt élni, hanem a kis közösség, a zártság miatt, ahol a magánéleti gondok is előkerülnek. Arról nem is beszélve, hogy nem mindenki viseli el a falusi életet, mint az egyik beszélgetésben említett tehetős úr, aki feljelentette a salföldi szomszédját, mert lószar volt az ablaka alatt. Lószar, faluhelyen, döbbenet.
A babák menthetik meg a lufit
"Minél több helyes és kreatív fiatal letelepedése és gyerekvállalása kell" Hegyi szerint , és ezt Somogyi is osztja, azt monda, sokasodni kell, és betölteni a tájat, a cél, hogy "minél több fiatal döntsön úgy, hogy itt alapít családot". A megélhetés nem lehetetlen, ő maga vagy ötven olyan embert ismer, akinek ez sikerült, aki elhelyezkedett, egzisztenciát hozott itt létre. Salföldön ugyan zömmel művészekről beszélünk, de vannak más példák is a turizmus vagy mezőgazdaság terén. A helyieknek sokak szerint együttműködőbbnek és kreatívabbnak kéne lenniük, hogy régiek és újak egy közösséggé kovácsolódjanak egybe.
A medence kivételezett helyzete akár egy lufi is lehet, véleményektől függően 3-5 év között mozgott az az idő, amennyit még adtak a hype-nak alanyaink. Persze ez nem jelent végleges pusztulást, volt, aki Kapolcsot hozta fel példának, ami először óriásit változott és felpezsdült a Művészetek Völgye miatt, majd leült egész évekre, és mostanság tapasztalható ismét némi bizsergés. Zakar Kata mondata foglalja talán a legjobban össze az aggodalmat: "Félek, hogy ilyen füredessé meg siófokossá válik, de azért remélem, hogy be fog állni egy egyensúlyi állapot."
Aztán ki tudja, mi lesz az ország következő felkapott, hype-olt vidéke, több interjúalanyunk szerint az Őrségnek minden esélye megvan erre. Ahogy Hegyi fogalmaz, csak egy falkavezér kell, aki felfedezi "Nyírlugos-Külsőt", aztán mindenki megy utána, és az lesz a következő divatos térség.
