A déli part dinamikusabban fejlődik mint az északi, az üdülőépítés viszont mindenhol elmarad az országos átlagtól.

A Lechner Tudásközpont által összegyűjtött adatok szerint 2005 és 2014 közt több lakóépület épült a Balatonnál, mint az országos átlag, viszont az üdülők gyarapodása elmaradt ettől. (A meghatározás szerint a lakástól eltérően az üdülő csak időszakos tartózkodás, pihenés céljára szolgál, és nem feltétel a fűthetőség sem.) 2014 végén a lakások 7,5%-a volt új építésű (az országos átlag 5,4%), az üdülőknek pedig 2%-a (az országos átlag 2,3%).

A statisztikák szerint a legintenzívebb építkezés a tó keleti és nyugati végén, valamint a déli parti településeken zajlott, aminek az M7-es autópálya és a déli parti vasút által biztosított jobb közlekedés és megközelíthetőség lehet az oka. A legtöbb új lakást a nagyobb városokban, Balatonalmádiban, Balatonbogláron, Balatonfüreden, Balatonlellén, Cserszegtomajon, Fonyódon, Hévízen, Keszthelyen, Zalakaroson és Siófokon építették.

Változás figyelhető meg az újonnan épült lakóházak összetételében is: 2005-ben az épülő családi házak száma még kétszerese volt a társasházi lakásoknak a part menti városokban (például Balatonfüred, Keszthely, Siófok), ám az utóbbi években inkább többszintes, többlakásos házak épültek. Ezzel együtt csökkent az alapterületek mérete is, a családi házaknál ez a szám 90-110 négyzetméter, míg a többszintes lakóházakban már csak 60-80 négyzetméter az átlag.