A szélhámos báró füredi portyái

Egy visszafogott nekrológ

Ha valaki 1884. december 28-án fellapozta a frissen megjelent Vasárnapi Ujságot, az alábbiakat olvashatta benne: „Bizay Mihály, a főváros, de tán az egész országnak egyik ismert alakja, meghalt e hó 22-én. Csak a koporsójáról lehetett megtudni, hogy 93 évet élt. Ő maga soha sem árulta el, s fekete parókájával, feketére festett bajuszával is gondosan leplezte korát. […] Hírességét az tette, hogy mindenki ismerte, minden valódi ok nélkül. Már évtizedek óta mint a múlt idők emlékét tekintették.”

Fent nevezett Bizay Mihály nyarait rendre a Balatonnál töltötte: „Aki Balaton-Füreden megfordult, az bizonyára ismeri is. Minden nyarat ott töltött, ki tudja, mióta. A füredi zöld asztalok vonzották oda hajdan, aztán a fürdőigazgatóság szívessége, mely ellátta őt mindennel, mert jókedvű ember volt, aki a fürdőnek specialitásává lett. Rendes neve a »nemzet bárója« volt. Ezt a címet azzal érdemelte ki, mert nevét úgy írta, hogy B. Zaynak lehetett olvasni. Az egész ember egy régi világ maradványa volt, aki azonban szeretett divat szerint haladni. Régi úri világ után maradt, amelyhez egyébiránt nem tartozott, csak kedvét kereste annak. Akik ismerték fiatalkorát, azok már régen meghaltak. A nemzet báróját csak mint parókás és festett képű öregembert ismerte mindenki.”

A nekrológ egyértelműen fogalmaz: a ma irodalmi alakként számon tartott Bizay legendává lett életében, s az elfedte személyisége árnyoldalait, jótékonyan feledésbe borította az életút kínos részleteit. A nekrológ írója éreztette, hogy nem makulátlan úriemberről van szó, ám nem kívánta a kegyeletet sérteni nyers tények adagolásával. Tegyük meg helyette mi.

Hogy lesz egy tisztességes iparos fiából szélhámos?

1825-ben Bécs város magisztrátusa mint büntetőtörvényszék fordult Békés vármegyéhez. A megkeresés tárgya Bizay Mihály állítólagos mérnök volt, aki szerint édesapja, Márkus kereskedő Gyulán, elemi iskoláit itt végezte, tanulmányait Nagyváradon fejezte be, majd a megyei kancellárián és a megyei mérnök mellett dolgozott, aztán a Vízszabályozó Bizottságnál kapott állást. Később Pestre ment, hogy ott tanulmányokat folytasson, de mivel fivére, Sándor Rómában volt, hozzá utazott. Az út tetemes költségeit az édesapjától kapott 2000 forintból fedezte.

Bécs szerint viszont Bizay Bécsben és Milánóban különféle csalásokat követett el. A nyomozás feltárta, hogy Bizay nem rendelkezik önálló egzisztenciával. Ezért Bécs kérte Békés vármegyét, hogy tájékoztassák, mit tudnak róla.

A válaszból kiderült, hogy gyulai születésű, ortodox vallású, Bizay Márkus, elszegényedett gyulai román (cincár) eredetű kereskedő fia. Nagyváradon tanult, majd a Körösnél dolgozott. 1823 körül Pestre ment, ahova azonban egy vétség miatti büntetés elől menekült. Az pedig koholmány, hogy csődbe jutott apjától pénzt kapott. Hogy mi lett az ügy folytatása, nem tudjuk. De azt igen, Bizay életvitele fiatalon is olyan volt, mint fénykorában: csalás, szélhámoskodás, kártyaasztalok körüli legyeskedés jellemezték megélhetési stratégiáját.

Irány a Balaton!

Az év nagy részében Pesten, a Váci utcában cirkált, de nyaranta Füred vonzotta. Pesten például arról lett nevezetes, hogy remekül halandzsázott, bár a magyaron kívül más nyelvet nem beszélt. Egy angol úr, aki egy kőszobor iránt érdeklődött nála, állítólag ezt a választ kapta: „Möcs eni bodi szájkolodzsi in did, jesz ször, jesz milédi. Evrimen dzsentlemen, god szév ze kvín. Zet szöbör iz not ä faszent, it iz ä küszent, jesz milord. Ä veri fájn faragvésön. In ze pätik hir ju käp ti of bröszt. Ze kvín of Inglend, ze king of Höngeri, ze king Mátyás tuletroá frejnd änd tuletroá hotel jesz.”

Balatonfüreden már 1840-ből arra van adatunk, hogy két „profi” hamiskártyásnak, Prodanovits Dánielnek és Kováts Ferencnek „pechvogel”-t (=szerencsétlen flótást, palimadarat – a szerk.) fogott Román Károly vámhaszonbérlő személyében. Ő megtudva, hogy partnerei hamisan játszottak, nem akart fizetni, sőt Prodanovitsot sértésekkel illette, mire az ágyékon rúgta őt.

Az ügyből per lett, amelynek során Bizay szerepe is előtérbe került. Román így vallott: „Bizay úr, ki tudta tavalyról, hogy whistet játszani szoktam s kit én rossz részről nem ismertem, annál kevesebbet tudtam, hogy Prodanovits Dániel és Kováts Ferenc játékosoknak pajtása legyen, mondván, hogy nevezett urak, kiket fiscalisoknak nevezett, whistpartit keresnek, azokkal való játszásra fölszólított. […] Míglen másnap hallom, hogy ők nem fiscalisok, hanem úgynevezett professionatus spielerek és a pesti Wurm kávéháznak szüntelen lakói legyenek.”

Nehezen hihető, hogy Román ne tudta volna, ki Bizay. Kártyapartnert keresett, mert szenvedélyes játékos volt, Bizay meg a két dörzsölt kártyás kezére játszotta. Aligha véletlen, hogy az alábbi sorokkal jellemezte őt Vadnay Béla: „Elsőrangú sipista és alkalomszerzője volt a báró a mulatni vágyó gentrynek és mágnásainknak egyaránt. Ez volt egyetlen ismert keresete és jövedelme. A búsuló magyar: gavallér volt és jól fizette a discrét(!) szolgálatot.”

„Nyáron Füreden potyázta át a szezont”

Bizay a nyári Füred szórakoztatója, bohóca, színházi fizetett tapsolók (klakőrök) beszervezője lett. Tevékenysége nem merült ki ezekben, a kártyaasztal körül settenkedve alighanem foglalkozott kerítéssel is. Az 1850-es évekre már törzsvendégnek, sőt nevezetességnek számított Füreden, kosztot és kvártélyt (állítólag) fizetnie nem kellett. Az idény elején jött és a végén ment: érkezése és távozása eseménnyé magasztosult. 1851-ben rögzítette Bizay Füredről elmenetelét Écsy László fürdőigazgató („Mai nap Oberhauser János úr Bizay Mihály úrral elment, elégséget tett mindeneknél.”), 1861-ben pedig a Balaton-Füredi Napló. Mindezt úgy tálalta a lap, mintha Bizay távozása indított volna el a lavinát: „A főorvos és Huray alorvos urak téli szállásukra utaztak. A fürdőszolgák és lányok mind eltávoztak. Elutazott Pestre Drexler Máté fürdői borbély és köpürakó alsebész ur is.”

Vadnay Béla pedig még nagyobb hangsúlyt helyezett arra, hogy hogyan értek véget Bizay füredi nyarai, bár túlzott, mert Écsy fürdőigazgató 1889-ben ment nyugdíjba, Simon Zsigmond tihanyi apát pedig 1891-ben hunyt el: „Elmúlása összeesik Füred régi földesurának: Simon Zsigmondnak és hű munkatársának, az öreg Écsy Lászlónak az elmúltával. Mintha csak érezte volna, hogy az új rendszer, az új emberek légkörében őneki már nincs mit keresni. Écsy igazgató nyugalomba vonulásának tavaszán már nem érkezett meg az öreg szezonnyitó fecske.” Nem is érkezhetett, hiszen évekkel korábban halt meg…

Egy ismeretlen végrendelet

A már idős Bizay 1884. december 5-én kereste fel Steinbach István budapesti közjegyzőt, hogy végrendeletét letétbe helyezze. A hajlott korú „báró” érezhette, hogy közel a vég: alig pár hét múlva lehunyta szemét. A végrendeletet, mivel felolvasása után nem helyezték vissza, nem ismerjük. Nem komoly bűnöző, pitiáner szélhámos volt Bizay. Búcsúzzunk tőle Eötvös Károly irodalmi ihletésű szavaival: „Nem jött olyan fiatal menyecske Balatonfüredre, akinek a nagymamájával el ne járta volna a ballagót és a ropogóst, mikor az még lány volt. Több mint ötven éven át volt állandó vendége Balatonfürednek. Tíz apátúr, tizenkét perjel dőlt ki mellőle. Három nemzedéknek látta támadását enyészését. Őt megváltozni nem látta soha senki.”