20-30%-os bevétel- és látogatószám-növekedésről számoltak be az északi part több településén is.

„Az idei nyár után több balatoni strand is rekordbevételt könyvelhet el” – írta meg a veol.hu a révfülöpi, balatonedericsi, badacsonytomaji és ábrahámhegyi önkormányzatok adataira támaszkodva.

Révfülöpön a Szigeti és a Császtai strand az önkormányzat által kiegészített 28-28 millió forintos pályázattal újult meg a szezonra. „Az előző évhez viszonyítva mintegy harmadával volt nagyobb az idei bevétel” – mondta el Kondor Géza polgármester, aki azt is kifejtette, hogy a többletbevételt a Szigeti strand engedélyezett kotrására és homokozására fogják fordítani.

„A nyáron több mint 43 ezer belépőjegyet adtunk el, amellett, hogy a helyi lakosok ingyen látogathatják a fürdőt. A 14,3 milliós bevételt a strand biztonságosabbá tételére és a WiFi kiépítésére szeretnénk fordítani. [...] Nyárra önerőből megvalósult a sétány melletti világítás. Továbbá két öltözőnk készült el és további hármat még kialakítunk ősszel. Kabinsor-felújítás, és új kerítés is szerepel a terveink között, valamint még sok játékot szeretnénk a strandra. Az iszap miatt sürgető a mederkotrás, amely központi feladat lesz” – nyilatkozta Töreky Lászlóné balatonedericsi polgármester.