Több mint tíz évnyi huzavona után felújítják a veszprémi piarista gimnázium épületét, az önkormányzat panorámaliftet is szeretne ide építtetni.

A veszprémi önkormányzat szeptemberi közgyűlésén döntés született a volt piarista gimnázium üresen álló épületéről – írja a vehir.hu. A már évekkel ezelőtt megálmodott panorámalift tervpályázatának kiírásáról döntöttek: a várhatóan a tél végéig eldőlő pályázatra 6,5 millió forintot biztosítanak, de a további források előteremtése és a közbeszerzési eljárás lefolytatása miatt a kivitelezésre valószínűleg 2019-ig várni kell.

A két húszfős lifttel elérhetővé válhat a Vár utca, amit most csak lépcsőkön vagy a domboldalon lehet megközelíteni. „A liftek elérését egy fogadóközponton keresztül biztosítanák, melyben turisztikai információs pont, vendéglátás, gyermekmosdók, akadálymentes vizesblokk és felnőtt mosdók kapnak helyet, az udvarán pedig játszóteret alakítanak ki.” A kertben lenne a lift felső vége, ami megoldaná a mozgáskorlátozottak és a babakocsival érkezők problémáját.

A további tervek szerint az épület a Veszprémi Törvényszék „regionális bírósági centrummá” alakítása miatt megnövekedő igényeit is kiszolgálná, mivel a szomszédos törvényszék már szűkös volna, sőt, „az állam részéről látszik a szándék arra, hogy forrást is biztosítson az új bíróságok elhelyezésére”.