A Vasárnapi Hírek megpróbált utánajárni, de csak Kriczkit találták, aki nem beszél, csak mosolyog, ha erről kérdezik.
A Balatonnál tárolt atomtöltetek legendája örök téma, az első cikkeink között mi is írtunk róla, hogy – bár hivatalosan sose ismerték el – szinte biztosan igaz a legenda, két éve pedig az Associated Press által feltöltött archívumban találtunk olyan videót, ahol egy régi szovjet bunkert jártak be a Balaton-felvidéken. A Vasárnapi Hírek Berobbantották a Balatonnál címmel megjelent cikke is ennek a legendának jár utána, csak ezúttal a déli parton.
„A magyar kormány tudta, jóváhagyása nélkül négy laktanyában tároltak nukleáris robbanófejeket a szovjet csapatok 1990-ig” – nyilatkozta októberben Borsits László, a Néphadsereg utolsó vezérkari főnöke, aki szerint Kunmadaras, Császári és Kiskunlacháza mellett a déli part közelében található Tab bázisa volt a töltetek negyedik vendéglátója. Fónai Imre mostani cikke szerint azonban a város polgármestere nem hisz a legendában: „Hordozórakéták voltak itt, nem atomtöltetek. Azt nem merték volna itt tárolni. A rakéta, meg a töltet, ez nem is lehetett egy helyen, azért, hogy még véletlenül se lehessen háború abból, ha bárki is »Istent« akarna játszani.”
A lap által megkérdezett katonai szakértő, Szentes László véleménye is a tabi polgármesterével egyezik: „Hordozórakéta-bázist tartottak fenn Tabon, ahol kilenc rakétát tudtak egyszerre tárolni. A hozzájuk tartozó atomfejeket a Nagyvázsony melletti szovjet laktanya két, föld alatti raktárból szállították volna a szovjet és magyar tüzérségi rakétás egységeknek.”
A tudósító a helyszínen akart utánajárni a legendának és három, két oldalt hatalmas betonfalakkal megerősített rakétahangárt talált az 1990 óta elhagyatott, a helyiek által csak „ugajinak” nevezett laktanya területén: „Szabadon be lehet sétálni, ám az idegent néhány tíz méter után zárt, vaskos vasajtó akasztja meg. Mi lehetett mögötte? – ez a kérdés a tabiak szerint, de választ aligha kapnak, hiszen a szovjetek gondosan berobbantották a távozásuk előtt az alagutakat.”