Idén augusztus 20-a vasárnapra esik, vagyis plusz szabadnap nem, ellenben látványos tűzijáték biztosan jár hozzá. Ha valaki az ünnepi hétvégét a Balaton partján tölti, a látványhoz a tó is sokat hozzá fog tenni. Ha ezt még tovább fokoznánk, vízre is szállhatunk, a Mastercard és a BAHART például első körben 19-én, majd 20-án, összesen 11 balatoni település kikötőjéből indít tűzijáték-néző hajókat. Ezek pezsgővel, zenével, vagy épp 2 órás bulival lesznek extrázva.

Mindig van egy jó ok arra, hogy leutazzunk a Balatonra, a következő hétvégén például - augusztus 20-a lévén - ünnepi programok fognak plusz programlehetőségeket kínálni az örök kedvenc fürdőzés és kirándulás mellé. Nyilván ebbe a tűzijáték is beletartozik, amikből már 19-én is röppen majd már az égbe. Azt, hogy ezeket honnan nézzük, érdemes előre kigondolni, mert néhol egészen izgalmas körítésbe is belefuthatunk.

Ilyenek a Mastercard és BAHART közös tűzijáték-néző hajói, amik szombat és vasárnap este is elindulnak a Balaton közepe felé, 11 település kikötőjéből. Ezek között lesz komp, nosztalgiahajó, vitorlás és sima hajó is, ami pedig a programot illeti, az egyórás úttól kezdve a kétórás bulihajón át többféle variáció közül választhatunk.

Hogy pontosan mik a lehetőségek, ITT láthatjátok.