„Ez nem érdem, hanem adomány”

Tüskevár és Téli berek

Fekete István nem messze a Balaton déli hullámaitól, a somogyi Göllén látta meg nem csak a napvilágot, hanem a természet szépségének kimeríthetetlen csodáját is. Itt szívta magába az élővilág szeretetét, amivel aztán egész életében szoros szimbiózisban élt. Itt ismerte meg az ő Matula bácsiját, Puskás András uradalmi csőszt – akinek valóban Matula volt a beceneve – és itt döntötte el hat évesen, hogy annyi meghallgatott mese után ő is ír néhányat.

Meg is vette a papírt, fogta a tollat meg a tintásüveget és kivonult az árokpartra azzal a forradalmi gondolattal, hogy megírja első meséjét. De csak várt és várt, a gondolatok azonban nem jöttek. Akkor első dühében szentül megfogadta, hogy soha többé nem fog írni. Szerencsére nem így lett és megszületett Vuk, Kele, Lutra, Bogáncs, Ci-Nyi és persze Tutajos figurája, a kezdetben esetlen városi srácé, aki Matulának köszönhetően igazi vidéki fiú lett, és egy varázslatos nyaralás után már a folyók, nádasok hangjait is jól ismerte.

A Tüskevár eredeti kéziratából kiderül, hogy a mű eredeti címe Matula iskolája lett volna, de a kézirat tisztázásakor Fekete javította. A kutatók szerint már a regény születésekor is sok mezőgazdasági terület nyúlt el a Nagyberek környékén: kevéssé zegzugos láp- és vízi világ húzódott ott, így az író feltételezhetően gyermekkori élményeiből, az idősek elbeszéléseiből és a fantáziájából táplálkozhatott, amikor leírta a Tüskevár környezetét.

1957-ben, a Tüskevár megjelenésének idején már elkezdte a Téli berek című regényét, ami 1959-ben került ki a nyomdából. Sánta Gábor irodalomtörténész szerint az 1956-os forradalom utáni megtorlások idejének fullasztó tehetetlensége rányomta a bélyegét erre a regényre, ezért jelenik meg benne többször is az elmúlás és a halál gondolata. Érdemes tehát újra kézbe venni ezt a regényt felnőttként, figyelve minden apró részletre, hiszen tele van rejtett utalásokkal. Sánta szerint több helyen nem is igazán kamaszoknak szól, hiszen egy-egy helyen részletezi az állatok értelmetlen halálát vagy szenvedését.

Nem csak a Tüskevár, hanem az abból forgatott, 1967-ben képernyőre került tévésorozat is sokak kedvencévé vált. Bár a regény a Kis-Balatonon és a Zala-folyón játszódik, valójában a Csepel-szigeten, egészen pontosan Tasson forgatták. Főszereplője, a Tutajost játszó Seregi Zoltán egyébként ma a békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A jövőben a Téli berekből is születhet tévésorozat és a sors érdekes fordulataként ezt nem más, mint a korábbi Tutajos rendezné, többször is nyilatkozta, hogy már régen megírta hozzá a forgatókönyvet.

Miért pont az állatok?

Nem csak a magyarok rajonganak Fekete írásaiért. Itthon 18 millió példányban jelentek meg könyvei, amely 10 nyelven 12 országba jutottak el, így ő az egyik legolvasottabb magyar író. Kedves történetein keresztül észrevétlenül megismerjük a természet törvényeit is. Ahogy egyszer maga mondta egy interjúban: amit az ő állatai tesznek, az mind tükrözi a valóságot. Mindig abban bízott, hogy így a gyerekek nem ruházzák majd fel az állatokat emberi tulajdonságokkal, hisz bármit is gondolunk vagy sejtünk róluk, ők mégiscsak ösztönlények. És tudta, hogy bár az állatok nem beszélnek, mindent ki tudnak fejezni cselekedeteikkel, azt is, ha örömük, bánatuk vagy fájdalmuk van.

Kevesen ismerték ilyen mélyrehatóan az állatok világát. Nemcsak a Balaton környékét járta sűrűn, de az ország szinte egész területén mindenütt eltöltött heteket az állatok megfigyelésével. Bár szenvedélyes vadász volt és ezekre az utazásokra gyakran magával vitte puskáját is, az sokszor a vállán maradt. Azt mondta, hogy néha hiba lett volna elrontani egy-egy pillanatot a lövéssel, hisz nem mindig a teríték a lényeg, hanem az az érdekes, hogy mit, miért és hogyan tesznek az állatok.

Hogyan dolgozott?

A kezdeti nehézségeket leszámítva Fekete nagyon könnyen írt. Erre alázatosan azt mondta: „Ez nem érdem, hanem adomány.” Nem készített vázlatokat, legfeljebb néhány mondatot írt le magának emlékeztetőül, amiből kifejlődött egy egész történet. És mivel jól ismerte az állatok viselkedését, nem használt unalmas sémákat. Nála nem volt egyértelmű, hogy az őz szelíd, mert tudta, hogyha felnő, erős bakként ledöfheti a vetélytársát, és tudta azt is, hogy az emberi képzeletben vadorzóként élő farkasban is ott a féltő anyai gondoskodás és finomság. Ahogy ő fogalmazott: „Az állatokban is megvan a jó és a rossz, akár az emberben, csak más a terep és mások a szereplők.”

Ha háborítatlanul akart írni, mindig kiakasztott a dolgozószobáját leválasztó függönyre egy „Dolgozom”-feliratú táblát. Ilyenkor csak a felesége zavarhatta, ő is csak addig, amíg az asztalra tette a kávéját, amiből napi egy litert is elfogyasztott. Felesége, Piller Edith nagy kritikusa is volt, de ez biztosította számára azt a nyugalmat: ha valamelyik művére azt mondta, hogy jó, akkor az biztosan jó is volt, de sokat segített a gépelésben is. Fekete ugyanis mindent kézzel írt, mert attól félt, hogy amíg keresi a gépen a betűt, addig elszáll a gondolat.

Már életében is komoly sikereket ért el, de hiába volt a szépirodalom kiemelkedő alakja, sosem szeretett fürdeni a népszerűségben: nem kedvelte a tömeget és nem tartotta magát jó előadónak sem, ezért kevés helyre járt el. Úgy tartotta, nem is az a cél, hogy személyesen ismerjék meg őt, hanem az, hogy az írásaival találkozzanak, mert általuk úgyis belelátnak a lelkébe.

Fekete nem csak író volt, vadászati, halászati és mezőgazdasági szakemberként is számon tartják. Ajkán virágzó gazdaságot vezetett egy holland származású nagybirtokosnál, majd a Földművelésügyi Minisztériumban készített szakmai filmeket. Vallásossága és az 1919-es vörösterrort bemutató Zsellérek miatt azonban nem dolgozhatott ott tovább. 1953-tól egy kunszentmártoni halászmester-képző iskolában tanított, majd a Kis-Balatonhoz került, aminek köszönhetően elkezdte a Tüskevár írását.

A kunyhó a Kis-Balatonnál, a tábla Dombóváron

Fekete István 1970-ben hunyt el szívrohamban. Özvegye 1994-es halálát követően ingóságaikat szétosztották Gölle, Ajka és Dombóvár között, így ma ezen a három településen találhatjuk meg az író legtöbb személyes holmiját. Bár Dombóváron nem élt, itt hozta létre a göllei származású Bodó Imre a Fekete István Múzeumot. Számos személyes tárgya került ide, Bodó ugyanis 18 éven át levelezett az író özvegyével, aki találkozásaik alkalmával mindig adott neki egy-egy személyes holmit, például az említett „Dolgozom”-táblát is.

Ha a környezethez szeretnénk közelebb kerülni, amelyben több fontos műve is keletkezett, akkor a Kis-Balaton a végállomás. A Tüskevár eredeti forgatási helyszínén felállított halászkunyhót már elmosta az ár, de a Kis-Balatonnál felépítették Matula bácsi kunyhóját, így a Diás-szigeten vezetett túrán ismerhetjük meg ennek a mesevilágnak a hangulatát. A Kányavári-szigetet magunk is bebarangolhatjuk, vezető nélkül, így gyűjthetünk arról benyomást, honnan bújtak elő Tutajos kalandjai vagy Bütyök felfedezései.