Hétvégén némi esővel, rengeteg programmal és fellépővel elindult a Művészetek Völgye. A hangulat a kézművesekkel, lepénysütőkkel és a már jól ismert patakparttal ugyanaz, mint eddig: az utcák tele emberekkel, az udvarok pedig sátrakkal, miközben Lackfi Jánostól kezdve Harcsa Veronikán át egészen a Quimby tagjaiig rengeteg ismerős arc szembejöhet velünk az alig 500 fős Kapolcs utcáin. Az első hétvégén bejártuk a fesztivált, és adunk néhány tippet a tapasztalataink alapján, de a második héthez is ajánlunk ígéretes programokat.

Taliándörögd beindul

Idén a színház színpad mellett több könnyűzenei helyszín és a Hobo udvar is Taliándörögdre került, így érdemes azzal számolni, hogy jó koncertekért át kell majd buszozni Kapolcsról Dörögdre. Ez nem feltétlenül baj, mert a kapolcsi tömeg után a Dörögdön sétáló lényegesebben kevesebb ember kifejezetten jól tud esni. Az első pár napban itt járt Barabás Lőrinc és a Fran Palermo is, a második héten pedig olyan zenekarokat láttok majd itt, mint a Blahalouisiana, Belau vagy Szabó Benedek és a Galaxisok.

Hello Wood

Múlt heti cikkünkben már bemutattuk, hogy milyen épületek készültek idén a Hello Wood táborában, de többszöri látogatás után is egyértelműen azt mondjuk, hogy az idei felhozatalt látni kell Csóromföldén. Jó időben az egyik házon kialakított tetőterasz igazi pihenős helyszín, a legbátrabbak pedig egy toronyház kilátóhelyét is megmászhatják kötéllétra segítségével. Nekünk nagy kedvencünk a Hello Wood alapítóinak saját projektje, a Grand Cabin Club, amelynek A-betűre hajazó alakját és magas, csúcsos tetejét a cseh erdei faházak ihlették, berendezése pedig pont olyan, mintha egy bohém művész élne itt Csórömfölde kellős közepén, zseniális kilátással a szalmabálákra.

Csóromfölde kiesik kicsit a fő kapolcsi helyszínek közül, de autóval könnyen elérhető, a 77-es főúton még tábla is mutatja, merre kell lekanyarodni, de még Csigabusszal is bő fél óra alatt megjárható, ha a Cirque du Tókert megállónál szálltok le, és készen álltok egy hosszabb sétára.

Vendégasztalok

Rutinos Művészetek Völgye látogatóknak nem újdonság, hogy ilyenkor a kapolcsiak közül többen rögtönzött éttermet alakítanak ki a saját udvarukból. Igaz, házias rántottával és bundás kenyérrel indulhat a nap náluk, ebédre pedig szintén olyan fogásokat kaphatunk (teljesen normális áron), mintha tényleg a falubeliek vendégelnének meg minket. Kedvességet várhatunk, teljesen gördülékeny kiszolgálást nem, de itt tényleg arról van szó, hogy a helyi családok erre a tíz napra váltanak át vendéglátós üzemmódba. Nem mellesleg, nekünk is jót tesz, ha lelassulunk a Művészetek Völgye nyugalmas tempójára.

Kapolcson mi Varga Szilvi vendégasztalánál és a Pethő udvarban jártunk, és mindkettőt merjük is ajánlani, de érdemes Taliándörögdön a Lőke Kúriát is útba ejteni. Náluk a zseniális kerthelyiség mellett az ételek is extrák: a citrusos cukkinileves mellé tapasokat is kérhetünk (a céklakrémet kifejezetten ajánljuk), de többféle főételük is van.

Varró–Lackfi–Szirtes: Zenés versimpró

Ha az előadókat nézzük, nyugodtan hívhatjuk a programot bohém zenés verssimogatónak is. Már csak azért is, mert a kapolcsi Kaláka Versudvarban mindig híresen jó kezekben vannak a versek és a dalok. Ezúttal a felnőttes gyerekversek (vagy gyerekes felnőttversek?) írói, Varró Dániel és Lackfi János állnak egy kerti színpadra Szirtes Edina Mókussal, akit egy tapasztalt Művészetek Völgye- rajongónak nem kell bemutatni.

Euripidész: Hellené

Egy beavatás mindig izgalmas, főleg akkor, ha színházi kulisszák mögé kukkanthatunk. Sőt! Magából a darabból ragadnak ki, mesélnek el titkos jeleket, válaszolnak meg miérteket. Taliándörögdön ezúttal a Helené  című darabot vetkőztetik le a szemünk előtt, ahol nem csak arra derül fény, mi van akkor, ha Helené soha nem is járt Trójában, hanem még sok minden másra is.

Duda Éva Társulat: Labirintus

Mindennapi függéseink elevenednek meg Vigántpetenden különleges kulisszák között. De csak az első 350 embernek, úgyhogy tessék igyekezni, mert 18:30-tól osztják a sorszámokat! Duda Éva Társulata elmeséli, hogyan határozzák meg függéseink a döntéseinket és kapcsolataink alakulását. Ha szeretünk önmagunkkal szembenézni, akkor erre itt és most lehetőség lesz.

Hobológia: Bob Dylan zenéje, szövegei és jelentősége a rockban

Tudod, melyik dalokat írta Hobónak Bob Dylan? Taliándörögdön biztosan kiderül, hiszen a Művészetek Völgye Hobo nélkül olyan, mint a Dallas Bobby nélkül, és mert az ország kedvenc Hobója ezúttal kedvenc Dylan-dalait viszi a Völgybe. A témaválasztása nem véletlen, ugyanis Földes László zenei pályafutása ötven évvel ezelőtt egy Bob Dylan-dalszövegfordítás hatására indult el.

Karaván Familia & Harcsa Veronika