Olyan hozzávalókkal dolgozik, melyekből csak jó jöhet ki: hegyek, napfény, Balaton. Földön, vízen, levegőben keresi a legjobb pillanatot, hogy megmutassa a tavat és környékét, sokszor úgy, ahogy mi nem láthatjuk. Idilli képek? Igen, de még a huszadik látkép után is pörgetjük a képeket Orbán Péter oldalán - elvégre lehet a Balatont megunni?
“Én mindig ott vagyok, ahol a jó van”- mondja mosolyogva a 32 éves Péter, és valóban, a fotóit látva úgy tűnik, mintha képeskönyvben élne. Cukorkaszínű vízibiciklik, nádaslabirintusban pihenő csónakok, modernista alakzatot rajzoló utak, és persze a “kötelező” elemek: káli pipacsmező, vitorlások, a Badacsony kontúrja és ködbe takarózó hegyek köszönnek vissza a képein a főszereplő Balaton mellett. Péter fotóin nem fogunk látni semmit, ami csúnya lenne, “ha ronda, nekem akkor is szép, csak nem fényképezem le”- így beszél a Balaton igazi szerelmese. Távol áll tőle a nyomasztó hiperrealizmus, és amit ember alkotott, az az ő képein csak szép lehet: templom, kolostorrom, hajó.
Vad kecskék és vaddisznók
“Tájképpel indult az egész és maradt a szívem csücske. Mindenki azt mondta az elején, hogy ezzel nem lehet pénzt keresni, nincs rá igény, ez hobbi kategória”- aztán az évek rácáfoltak. 2008-ban vette tükörreflexes gépét, és idén tavasztól már főállású fotós. A számítástechnikát nem bírta, mert odabilincselte a gép elé, “mellesleg a fotókidolgozás is, de időm másik felét legalább a természetben töltöm.”
Felidézi néhány kalandját, például amikor a Gulács hegyen a bányameder fölött, a szakadék szélén állva egyszer csak előtűnt mögötte egy vaddisznócsorda, de szerencsére irányt váltottak. Vagy ugyanott, Gulácson látott a sziklafalon két kecskét. “Azt hittem, káprázik a szemem. Elmeséltem egy társaságban, mire Istvándy Gergő (az Istvándy Birtok és Borműhely feje- a szerk.) megszólal, hogy azok a mi kecskéink. Megszöktek néhány éve, és a hegyen élnek, hegyi kecskéknek képzelik magukat.” Kár, hogy nem volt nála a gépe. Bár a tízkilós táskát csak akkor teszi le, ha teljesítménytúrára megy a Káli-medencében.
“Sose voltam jó gyerek”
Úgy ismeri a Balaton-felvidéket, ahogy kevesen. Sokat jár a földutakon, hogy minél kevesebbet érintsen aszfaltot. 13 évesen, egy káli túrán gondolt arra először, hogy meg kellene örökíteni, amit lát. “Rádöbbentett, mennyi jó dolog van, amit nem ismerek. Minden ittlakónak ajánlanám. A mai napig tapasztalom, hogy sokan nem tudják, mi van körülöttük.” Azóta 18 káli túrát csinált végig, gyalog vagy biciklivel, vagy épp egymás után mindkettővel. Sokat jár éjjel fotózni - közben tinihorrorba illő jeleneteket idéz fel-, kint alszik a Csobáncon sátorban vagy kedvenc káli körtefájához zarándokol el.
“Ha éjfélkor jön az üzenet, hogy heves vihar közeleg, én máris indulok, hogy lefényképezhessem. Lutri, mert gyakran megesik, hogy más irányba fordul, de ha nem megyek és nem próbálkozom, egyet sem kapok el”. A villámlás az egyik kedvenc témája. Kint, a viharos Balaton közepén vadászik rájuk. “Sose voltam jó gyerek, vagyis azt mondták, hogy nem vagyok az, bár nyilván kiestem volna a gyerekszerepből, ha úgy viselkedem, ahogy mondják. Alapvetően nyugodt ember vagyok, kiegyensúlyozottnak érzem magam”- mondja, ami nyilván jól jön, ha cikk-cakkban kell kievickélni a partra. Egy jó képért felmászik a nehezen megközelíthető balatonörsi sziklafalra, ahová mások nemigen merészkednek. Mindig keresi azt a nézőpontot, a képet, ahonnan más még nem láthatta a tájat.
Nem csak a megfelelő pillanatot kell elkapnia - néha ki kell várnia a megfelelő pillanatot, és ez akár hosszú ideig is eltarthat. Kitalálta például, hogy készít a salföldi kolostorromnál egy olyan képet, ahol a Tejút úgy borul a kolostorra, mintha a csillagos ég lenne a mennyezete. Két évig próbálkozott, mire megvalósult.
Ki drónnal száll fölébe
Péter szülei tapolcaiak, onnan költöztek Balatonrendesre. A képein oly sokszor szereplő Szent György-hegyen szőlőjük volt. “Engem ezek a hegyek vonzanak. Dolgoztam Ausztriában, a németországi Fekete-erdő környékén. Az ottani hegyek nekem már túl nagyok, ezek emberléptékűek. Ádám Gábor, a Sabar Borház tulajdonosa mondta, hogy azért jók a tanúhegyek, mert megtámaszthatjuk rajtuk a szemünket. Én is szeretem megtámasztani a szemem a tájon. A képeim legtöbbjén szerepel valamelyik hegy”- és Péternek több mint háromezer balatoni témájú képe van. “Emlékszem, hogy gimnáziumban az osztálytársaim nem tudták, melyik hegy melyik. Most bicikliztem a barátommal és az ő 2 és fél éves kisfiával. A kicsi mutatta, hogy ez a Csobánc, az Gulács, a Tóti, és a többiek.
Mióta drónja van, még közelebbi kapcsolatba került a hegyekkel. Tavaly szerezte be. Egész sokáig ellen tudott állni, mert attól tartott, elveszíti a lényeget. Ehelyett szó szerint új perspektívát adott neki a fotózáshoz és megkönnyítette a dolgát. “Felengedem az udvarból és belátok a Káli- medencébe”. Télen azért volt miért izgulnia, amikor a 750 méterre a parttól befagyott a jégbe. A hideg levegő ráfagyott a motorra és leesett. Többnapos fejfájás volt, mire kitalálta, mi legyen. Végül egy 3 millió forintos drón hozta ki a kistestvért. A mentőcsapat kihívásnak tekintette, és az akciót le is filmezték. A kimentettük Orbán drónját a Balatonból kicsit sem hatásvadász című videó fenn van a Youtube-on. Szórakoztató látvány, különösen így, 35 fokban nézve.
