Elektronikus és élő zene, tánc, jókedv, napsütés, víz- és természetközeli környezet, piknik, reggeltől estig - erre számíthatunk július 19-21-ig Fonyódon, ahol első alkalommal szervez saját eseményt a CityMatiné. Nem is akármilyet: a nappali bulikról ismert csapat 3 napos fesztivált álmodott meg a Balaton déli partján, háttérben a badacsonyi panorámával, ahol sportoktól kezdve meditáción át nappali és esti bulikig sok minden történik majd. A Vakáció helyszíne a Napsugár Kemping lesz, ami igazi fesztiválhelyszínné változik - a szervezők személyesen avattak be a részletekbe.

A CityMatiné nevét már jó eséllyel hallhattátok történetének elmúlt nyolc évében, lehet, hogy részt is vettetek egy fentebb leírt eseményen, csak épp Budapesten. Idén nyárra egy nagyon új dologgal készültek: most hétvégén (július 19-21-ig) a Balaton-parton, ezen belül pedig a fonyódi Napsugár Kempingben csapnak egy háromnapos fesztivált. Itt minden a korábban megszokottak jegyében működik majd, csak kicsit hosszabban és nagyobban.

Az ötlet, hogy Budapesten kívül is legyen CityMatiné, valójában nem újkeletű, már 3-4 éve foglalkoztatta a szervezőket. Folyamatosan keresték is a megfelelő helyszínt, de nem bukkantak rá arra, amit kerestek. Most viszont - elmondásuk szerint - a helyszín találta meg őket. "Sikerült egy álomszerű helyszínt találni; ez egy fonyódi retró kemping, új köntösbe bújtatva, kilátással a Badacsonyra. Ez egy nagy fejlődési lehetőség, előrelépés számunkra, mégiscsak egy többnapos fesztiválról van szó. Úgy éreztük, van is rá igény, mert rengeteg a nagy fesztivál, de mellette kellenek a minőségibb, kisebb létszámú események is" - mondják.

Megkértük a csapatot, Tóth Gerit, Balogh Ádámot és Csókay Gerit, hogy meséljenek egy kicsit arról, mire számíthat az, aki jegyet vált a Vakációra.

T. Geri: Sok zenére. Fókuszban a strand-életérzéssel, amit a Matiné amúgy is hivatott közvetíteni.

B. Ádám: Az egész kemping a miénk lesz, 300 főnek van mobilház és szálláslehetőség benne, de lehet sátorral és lakókocsival is érkezni. A Telep Galéria hoz installációt, de meghirdettünk egy land art pályázatot is, amivel a terepet akarjuk csinosítani. Adunk egy nagy zöld placcot, panorámát, és mindenki úgy tudja jól érezni magát, ahogy szeretné: ha piknikezni szeretne, piknikezik, ha táncolni, táncol, ha jógázni, akkor jógázik. Mindenki megtalálhatja a számítását.

Cs. Geri: Lesz chill zone, egy árnyékos, nyugis rész, ahol pihenni lehet vagy épp zenére festeni. A parton pedig lesz a buli rész.

B. Ádám: Arra szeretnénk ösztönözni az embereket, hogy vegyenek részt egész végig: az egyik külföldi fellépő például a pénteki, a másik a vasárnapi naplementében zenél. Amúgy pedig élő zenét is be szoktunk csempészni a programba, most a Freaking Disco és a Soulclap Budapest Electronic érkezik hozzánk.

T. Geri: A sport szintén benne van a fókuszban (ez mindig is így volt), főleg strandsportokra kell gondolni, hozzuk az eszközeinket, lesz pétanque, jóga, tollas, röpi, de evezőverseny is. Összességében a három nap a klasszikus vakációélményre alapul, egy kocsmaszerű gyülekezőpontot is kialakítunk a táboron belül – egy régi tanterem stílusában rendezzük be, ez lesz a közösségi hely.

A fesztiválról bővebb infót és jegyeket ITT találtok.