Romantikus hangulatú sétány vezet a boglári Széchenyi utcából az Árpád-házi Szent Erzsébet emlékparkba, amit a két kápolna környezetében alakítottak ki. Történetükben sok a közös pont.
A Kék kápolnát egy helyi földbirtokos és gyógyszerész, Körmendy Lajos emeltette 1856-ban (más források szerint 1891-ben) családja sírboltja fölé. A katolikus templom építtetője talán érezte, hogy nincs sok ideje hátra, és kell rendeznie a kápolna jövőjét: 1893-ban létrehozott egy alapítványt, és 1000 forintot hagyott letétben örököseinek a fenntartás költségeire a Boglári Takarék Pénztárnál. 1897-ben hunyt el.
A Körmendy-család 1903-ig volt földbirtokos a településen, a temetőkápolna pedig néhány évtized múlva nagyon rossz állapotba került. Lehet, hogy az Emmaus sorsára jutott volna, de 1966-ban az akkor még képzőművészeti főiskolás Galántai György felfedezte a templomban rejlő lehetőségeket és elhatározta, hogy műteremként, illetve kiállítótérként ad új funkciót az épületnek. Megszerezte a helyi plébános, Czövek Jenő és a Veszprémi Egyházmegyei Hatóság támogatását, és a kápolna hamarosan „alternatív művészeti intézményként” és kiállítóhelyként született újjá.
„Ajtajából a Badacsonyt látni. Beleszerettem. A kápolna akkor üresen állt, berendezését elvitték, a plébános örült a megkeresésnek, hiszen valóságos rommá tették, huligánok használták alvóhelynek, a temető sírjait földúlták, a csontokat szétdobálták. Tíz nappal a kápolnaprojekt megvalósulását elősegítő balatonboglári plébános halála után tatarozó csapatmunka kezdődött. Az önkéntesek fejenként száz forinttal járultak ehhez hozzá. Az avatón telt ház volt, sokan eljöttek azután, Weöres Sándor, Gyurkovits Tibor, Borsos Miklós, Károlyi Amy” - szerepel Galántai György: Támadás a kápolna ellen c. dokumentum rádiójátékában. (Kossuth Rádió, 1990.)
A Kék kápolna a hazai neoavantgárd művészet egyik legfontosabb kiállítótere, és egyben találkozóhely lett a kor kultúrpolitikáján kívül rekedt képzőművészeknek. 1970 és 1973 között tárlatok, előadások, happeningek színhelye volt. Az akkori kultúrpolitika nem nézte jó szemmel a szakállas-szandálos neoavantgárd művészek kezdeményezését – és a politikai kérdésekkel is foglalkozó kiállításokat –, így a balatonboglári községi tanács 1971-ben betiltotta és illegálisnak nyilvánította a Kápolnatárlatot, a bérleti szerződést felmondták, Galántait pedig kilakoltatták. A kápolna állami kezelésbe került, Galántai György pedig Klaniczay Júliával létrehozta balatonboglári tevékenysége folytatásaként az Artpool nevű lakás-intézményt Budapesten.
A Vörös kápolna a temetődomb nyugati oldalában áll. A szintén földbirtokos, evangélikus Bárány-család leszármazottja, Bárány Pál építtette 1857-ben. A Vörös kápolna rendeltetése ugyanaz volt, mint a Kék kápolnáé: családi sírbolt és kegyhely, amit az építtető saját maga és az építéskor már elhunyt családtagjai végső nyughelyének szánt. A Bárány-család birtokai a és a temetőkápolna 1902-ben anyai ágon a gyulai Gaal Gastonra és családjára szálltak. Katolikus templommá szentelték át. Átfogó felújítására a 20. század végén került sor Kampis Miklós tervei alapján.
A két kápolna nyáron ma is híres kiállítóhelyként működik, és időnként a Csiky Gergely Színház is szervez nyári előadásokat a Vörös kápolna előtti amfiteátrumban. A templomokat ősztől tavaszig csak kívülről nézhetjük meg, de a rendezett parkban is érdemes tenni egy sétát, amely Dömötör Tamás tájépítész tervei alapján készült. Érdekes kortárs alkotás a támfalrendszer, aminek bazalttölteléke a tanúhegyeket idézi meg, homokfúvott pezsgőspalack betétei pedig a boglári pezsgőgyártásnak állítanak emléket. Vagy a pezsgőbuborék-életű neoavantgárd kulturális életnek, amelynek a Kápolnadomb néhány évig otthont adott.
A cikkhez a következő forrásokat használtuk: Bardóczi Sándor: Csikóhalak a Kápolna-dombon; A Balatonboglári kápolnaműterem (artpool.hu).
