Május 9-én, szombaton egy hangulatos, kötetlen nappal várják a pinot noir rajongóit – méghozzá a Jakab Badacsonyba. A Közös Gyökerek – Nagy Pinot Noir Kóstoló néhai Gál Tibor öröksége köré épül. Azok a borászok csatlakoznak a programhoz, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek vele, illetve a poharunkba kerülő borok is valamilyen módon kapcsolódnak hozzá. Vajon ma ki és melyik pinot noirját mutatná meg Tibornak a legszívesebben? Az eseményen erre is fény derül.
1 beszélgetés, 5 ikonikus borászat
A programindító, 14 órakor kezdődő beszélgetésen ott lesz ifjabb Gál Tibor a Gál Tibor Pincészettől, Mérész Sándor az Etyeki Kúriától, Liptai Zsolt a Pannonhalmi Főapátság Pincészetének képviseletében, valamint Rábai László a Carassiától. Négy olyan személy (a következő képre kattintva elérhetők a portréik), akik így vagy úgy kapcsolódnak a néhai Gál Tibor legendás munkájához, és valamilyen módon mind továbbviszik az ő álmát és örökségét.
A Gál család 1992 végén tért haza Olaszországból, hogy a családfő, id. Gál Tibor megalapítsa az Egri borvidéken a Gál Tibor Pincészetet. 1998-ban első jelölése után megkapta az Év Borászata díjat, amelyet még számos elismerés követett. A hazai és a nemzetközi szakma is igen sokat köszönhet neki. Igazi missziója volt, hogy a legmagasabb minőségű pinot noir megszülethessen. 2005-ben dél-afrikai szaktanácsadói munkája közben tragikus hirtelenséggel elhunyt, így fia, ifj. Gál Tibor vette át a pincészetet és szellemi örökségét, amit immár húsz éve vezet – tudatosan, szenvedéllyel, saját víziókkal.
A beszélgetés ötödik résztvevője, Jakab Péter ugyan személyesen nem ismerhette őt, de a Jakab Badacsony tulajdonosaként kapcsolatba került Tibor megvalósításra váró álmaival, és maga is 14 hektáros szőlészetében 10 hektáron foglalkozik pinot noirral. Így nem véletlen, hogy az ő nemesgulácsi borászata ad otthont az eseménynek.
A beszélgetés moderátora pedig Nagy Sebestyén (dipWSET), így egy igazán izgalmas délutáni eszmecserére számíthatunk egy ültetett borkóstoló kíséretében, ahova különleges és régebbi évjáratú tételek érkeznek. Első kézből ismerhetjük meg, mi az, ami összeköti az ország – sőt azon is túl – különböző borvidékein telepített pinot noir ültetvényeit. A szakmaibb hangulatú program maximális létszáma: 25 fő.
Kötetlen hangulatú sétakóstoló Mede Ádám borokra hangolt kísérőivel
Ezt követően 16 és 19 óra között a borászatok aktuális évjárataiból egy kötetlen hangulatú sétálókóstoló keretein belül ismerkedhet meg a borokkal a közönség, ehhez a programhoz már többen is csatlakozhatnak. Az egyedi koncepcióiról ismert Mede Ádám – aki a fine dining világa után szintén a Badacsonyban nyitott éttermet Medeby Mede Ádám néven – gondoskodik a pinot noirra hangolt kísérőfalatokról. Lesz többek között grillezett sertéscsászár nyárs, körömpörkölt és grillezett bárányborda, de a vegetáriánusok is találhatnak majd kedvükre valót.
A zenei aláfestést Tóth Eszter varázslatos hangja és gitárjátéka biztosítja. Tökéletesen illik a helyszínhez is, hiszen az énekes és dalszerző dalait a népi hagyományok és a természet hangja ihlették. A Jakab Badacsony ezen a napon egészen este 10-ig tart nyitva, így a kóstoló után is érdemes maradni, azonban este 7 után már csak a helyi tételekből lehet kóstolni. A zenét a zárásig Infragandhi szolgáltatja, aki ebben a szezonban valószínűleg többször is visszatér a borászatba.
A jegyeket érdemes minél hamarabb beszerezni itt, mert a helyszínen csak korlátozott számban lesznek kaphatók. Az ültetett kóstoló és sétálókóstoló (14 és 19 óra közötti programok) ára: 17.900 Ft – early bird április 30-ig; 19.900 Ft – május 1. és május 9. között.
Csak sétálókóstoló jegy is váltható, amely 16 és 19 óra közötti programra szól. Ára: 9.900 Ft – early bird április 30-ig; 11.900 Ft – május 1. és május 9. között. Az ételek fogyasztása nem része a belépőnek, az a helyszínen, a jegyáron felül külön fizetendő.
A Facebook-eseményhez itt tudtok csatlakozni.
Érdemes követni a Jakab Badacsony Facebook-oldalát, hiszen nyáron számos tematikus és pop-up programmal, akusztikus koncertekkel és DJ-vel, valamint kiállításokkal is készülnek, sőt, Mede Ádám is többször visszatér majd. Májusban már nyitva vannak a hétvégéken, a pünkösdi hosszú hétvégén is, illetve csatlakoznak a Szent György-hegy hajnalig eseményéhez is.
(Borítókép: Jakab Badacsony)
