Ha rengeteg erdőt akarunk szemlélni a háttérben meg-megcsillanó víztömeggel, egy 19. századi költőről elnevezett fatoronyban, itt a helyünk!

Csopak az egyik legkiválóbb tóparti település arra a célra, ha az ember némi borkóstolással kötne egybe egy erdei sétát. Borokat bemutató tanösvény is végigkígyózik a dűlők közt, de az igazi jutalomfalat, ha az ember megmássza a 317 méteres Csákány-hegyet és onnan letekint a tájra. Hogy ez a letekintés flottul menjen, a 19. század második felében aktív, veszprémi születésű költőről elnevezett torony áll a hegytetőn.

Az eredeti, fa Endrődi-kilátót 1972-ben húzták fel, majd veszélyessé válása után 2015-ben építettek újat. Csopak és Paloznak felől is megközelíthető gyalogszerrel. Az általa nyújtott kilátás egész különleges. Egyfelől azért, mert úgy látni innen a Balaton keleti medencéjét, hogy azért egy erdős hegyhát is a tekintet útját állja kissé (illetve egy adótorony belerondít a képbe), de például a Tihanyi-félsziget egész jól látszik. A másik különlegessége, hogy a Füredi-erdőt, a Veszprém körüli fennsíkot és a Déli-Bakony hegyeit is kiválóan belátni innen.

Hogyan jutok ide?
- Paloznakról: A Fő utcán (a piros sáv jelzést követve) menjünk felfelé, majd a Tódi utcára fordulva térjünk rá a kék sáv jelzésre. Ez még egy ideig a Rizling utcán visz fel az erdő széléig, innen pedig ösvényeken - változatlanul a kék jelet követve - érhetjük el a kilátót.

- Csopakról: Ha az állomásról indulunk, a település hegyre vezető főutcáján, a Kossuth Lajoson kell felmennünk annak végéig. Utána egy jobb-bal-jobb kombinációval a Kishegyi, majd a Csákányhegyi utcákon haladhatunk tovább, már a kék sávot követve. Ez a jelzés visz fel erdei ösvényeken a kilátóhoz.