Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

Gasztró

Levendulás kajszibarack lett a Balaton Fagylaltja

A balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó levendulás kajszibarack fagylaltja kapta meg az idén a Balaton Fagylaltja címet. A fagyizó második alkalommal nyerte meg a Balatoni Turizmus Szövetség versenyét, amire 13 cukrászda és fagylaltműhely nevezett be.

A hetedik alkalommal megszervezett Balaton Fagylaltja versenyen három különdíjat is kiosztottak, ezeket a balatonszemesi Margaréta Fagyizó ZabSzemes fagyija, a veszprémi Völgy Fagyizó Tök Jó Fagyi nevű sós, tökmagos, vaníliás desszertje és a balatonboglári Tejvirág Fagylaltozó Balaton forró csókja fantázianevű, málnás-chilis fagylaltja kapta. 

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, a zsűri elnöke szerint az idei verseny más volt, mint az eddigiek, hiszen a korábbi években a Nyitott Balaton programsorozatban már a Balaton Fagylaltja győztesével indították tavaszi turisztikai kampányukat, az idén azonban csak júniusban rendezték meg a versenyt a járvány miatt. A zsűri tapasztalatai alapján jelentős a minőségi fejlődés. "Ez örvendetes, mert célunk, hogy mind több minőségi és helyi alapanyagokból készült kézműves fagylaltot kínáljanak a balatoni fagylaltozókban" – mondta Fekete a Veol.hu-nak

A győztes fagyit minden nap meg lehet kóstolni a Tagore sétány közelében található fagyizóban, írták Facebook-posztjukban. A  Bagaméri Fagylaltozó málnás-grillázstortás, Rákóczi-túrós és homoktövises fagyija már régóta a vendégek kedvenceinek számítanak. Márton Sándor, a Balaton Fagylaltját készítő fagyizó tulajdonosa elmondása szerint "letisztult ízű fagylaltot készített, kevés cukorral, amiben jól érzékelhető a környékbeli gazdáktól származó gyümölcs, és ehhez simul finoman, nem tolakodóan a levendula, ami szintén a közelből származik", idézte őt a Veol.hu.


A Bagaméri Fagylaltozó kapros-túrós-pités fagylaltja 2014-ben már a magának mondhatta a Balaton Íze címet, és itt készült a 2018-as Balaton Fagylaltja is, a sült almás, linzeres, Annabáli csemege fantázianevű kreáció. 2019-ben a gyenesdiási Bringatanya Fagyizó Illatos Isabella fagyija hozta el az első díjat.

Cimkék

Hasonló tartalmak

új hely Gasztró

Megvan, ki költözik a balatonfüredi MÓR24 helyére

A Velencei-tó népszerű bisztró és delikátja, a Groenk Balatonfüreden, a MÓR24 helyén nyitja meg újabb egységét.

Gasztró

Bezár a kőröshegyi Völgyhíd Konyha & Rét

A tulajdonos betegsége miatt 2024 januárjától bezár a kőröshegyi vendéglátóhely.

Gasztró

Egy csésze teát kapnak azok a gyerekek, akik elajándékoznak mesekönyveikből

December 1–9. között néhány balatoni helyen leadhatunk általunk már nem használt mesekönyveket, az adományért cserébe egy csésze teával kedveskednek.

Gasztró

Új, tíznapos gasztrofesztivál startol a Balatonnál

A Taste Balaton közel 100 programmal indul 2024 márciusában: lesz étteremszínház, séfpárbaj, több kiállítás és exkluzív menüket is kóstolhatunk.

Neked ajánlott

A