Virág Flórának van esélye egy sporttörténelmi tettre: egy esélyes hajóval nyerheti meg az idei Kékszalagot. A Get The Red nevű egység sajtónyilvános edzésén jártunk.

"Veszprémből hívtak, hogy szakad az eső, egy ismerősömnek meg Székesfehérváron kellett félreállni, annyira ömlött." Ugyan az emberek mindig az időjárásról beszélgetnek (főleg ismeretlenben), de ezúttal, a balatonfüredi Hajógyári Kikötő dokkja mentén ácsingózva ez nem tűnt small talknak (angolosan szólva). Ugyanis azért jött ki a sajtó derékhada, hogy megnézze az idei, július 30-án rajtoló Kékszalag egyik éremesélyes hajóját, a Get The Red katamaránt.

A beharangozó szerint a nagy szó a történetben az volt, hogy először indul győzelemre is esélyes egység a Kékszalagon női kormányossal: Virág Flóra személyében.

Egy normális világban ennek nem kéne, hogy hírértéke legyen, miért ne vezethetne egy esélyes katamaránt egy fiatal szőke lány? Mindenesetre ott tartunk, hogy ez hírérték, ennek megfelelően mindenki nagyon büszke Flórára. Ezt saját jogán ki is harcolta magának az elmúlt években: Molnár Dáviddal közösen két éve versenyeznek a Nacra 17-es (amúgy olimpiai) hajóosztályban, ahol világkupákon is indultak, a Portugál Grand Prix-n bronzérmesek lettek. Flóra ráadásul már 2017-ben is rajthoz állt a Kékszalagon, akkor 27. lett, no meg a mezőny legjobb női kormányosa.

Mint a hajógyári sajtóeseményen kiderült, az olimpiai kvalifikációra kezdtek idén gyúrni Dáviddal, de a járvány és a leálló sportélet keresztülhúzta számításaikat. Így jött be a képbe a Kékszalag. Elkezdtek hát hajót keresni, és Nagy R. Attila, azaz "Rozsda" segítségével eljutottak Soós Attilához, a Red hajó tulajához. Attila csapata szétszéledt, épp új legénységet akart toborozni, ezért kapóra jött neki az ambiciózus páros. Indulásuk mögé beállt a tavalyi alapított Women on Water (WOW) kezdeményezés is, ami az amatőrtől a profiig bábáskodna minden nő felett, aki vitorlázásra adja a fejét.

Össze is állt a szupercsapat hamar: Flóra tehát az úr a fedélzeten mint kormányos, ott lesz mellette fix párja, Dávid, valamint Nagykovácsy Tibor, Koncz Ádám, Goldfinger Dárió, Takácsy Levente, valamint a tartalék tagok: Soós Attila, Virág Balázs és Marton Adorján. Mindannyian bajnokok vagy legalább dobogósok, egyesekkel együtt is versenyzett már a Flóra-Dávid duó.

A sajtótájékoztató után mindenki beszállhatott egy nagyobb és egy kisebb motorcsónakba, majd kikísértük az erős szélben a Get The Redet egy látványedzésre a füredi vizekre. Itt jön be az időjárás a képbe: ahogy múltak a percek, egyre naposabb lett az idő, esőnek nyoma sem volt, cserébe olyan csibészes szél kerekedett, hogy méteres hullámok között kellett hasítani a vizet. A katamarán műfajának leglátványosabb részét is láthattuk emiatt, amikor a kéttestű hajó eldől az egyik oldalára, kiemelkedik a fél hajótest, a legénység pedig en bloc a kiemelkedő részre tömörülve ellentart.

Pár szó a kormányossal

Flórával két témában is sikerült gyorsan szót váltanunk az edzés előtt. Első kérdésünkre, miszerint nem zavarja-e, hogy nem sportolói tudása és minősége, hanem női mivolta miatt figyelnek most rá, így felelt: "Kicsit furcsállom, hogy ennyire kiélezik ezt a kérdést, nem vagyok ehhez hozzászokva. Kiskorom óta fiúk ellen versenyzek, ez nekem nem egy nagy dolog, hogy szembe kell szállnom velük. Néha pislognak is, amikor előttük veszem a bóját." 

Arra a kérdésre, tart-e bármilyen rendkívüli eseménytől a Kékszalagon, ezt felelte: "Nagy szélcsend nekünk nem jó, abban reménykedem, hogy lesz szél, de fel vagyunk készülve az ellenkezőjére is. Gyenge szélben is edzettünk, hogy teszteljük, mennyire vagyunk képesek tartani, hogy legyen szél a vitorlában. Akkor nem volt edzőpartner, nehéz volt mindezt belőni. Egyik nap azonban kint volt a Nanushka, egy 38 lábas hajó. Közepes szélben jobb volt a sebességünk, gyenge szélben egy jobb taktikával elmentünk melletük... viszont kaptak egy kis szerencsét és egy szélcsíkkal elhúztak. A szerencse is fontos, hogy velünk legyen."

Élő videót is készítettünk az edzésről, itt tudod megnézni a cirka negyedórás felvételt. 

Címkék