Futni jó és egészséges, sőt hasznos is lehet ezúttal: augusztus 5-én vedd fel a nyúlcipőt és segíts a leukémiás gyerekeken!
Idén lett 30 éves a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, aminek öt éve volt egy erőteljes kampánya. Ismert személyiségek haját rejtették el, imitálva azt, amikor egy daganatos beteg elveszti a saját haját. A kampány sokkolni is akart, de erőt is mutatott, hisz a celebekkel a gyógyulás útján járó gyerekek fotózkodhattak.
Így, öt év elteltével meg akarták ismételni a kopasz fotózást, ellenben a koronavírus közbeszólt, a megvalósítást át kellett alakítani. Ezért kitalálták a FutóFotó-nap eseménysorozatot, aminek szlogenje ez lett: Fuss-Fotózz-Mosolyogj!
A kampány során bemutatják a résztvevők, milyen jó dolog futni és mozogni, sőt "a futás nemcsak sport, de a lelket is feltölti és jótékony hatással bír a futóra a szép környezet is" – fogalmaznak a szervezők. A futókat arra motiválják, hogy az ország szép részein (elsőre a Balatonnál) fussanak, és lesznek ún. FutóFotó-pontok, amiken képek készülhetnek róluk. A cél minél több mosolygós fotó elkészítése, hogy motiválják a leukémiával küzdő gyerekeket.
Augusztus 5-én Paloznak és Csopak között lehet 5, 10 vagy 30 kilométert lekocogni a vállalkozó szellemű futóknak (a létszámot 200 főben maximálták, de más járványügyi intézkedéseket is betartanak). Futás előtt ismert spotolók segítenek majd bemelegíteni. Az útvonalon lesznek az említett fotópontok, amiket táblákkal jeleznek majd, itt lehet bátorító képeket és szelfiket lőni. A nevezési díj 5000 forint, ami tartalmazza az @ennimentem által elkészített, helyi termelőktől beszerzett alapanyagokból készült brunchot, egy mosolygós pólót és a Pannónia Kincse ásványvizet.
A távlati cél az, hogy rendszeressé váljon évről évre a FutóFotó eseménye, és minél több gyerek kezelését lehessen támogatni, hogy a következő évben már ők is egészségesen szaladják végig a távot és fotózkodjanak mosolyogva.
A FutóFotó kampány médiatámogatója a We Love Balaton.