Ahova már 100 évvel ezelőtt is zarándokoltak a gyógyvízért – Hévíz története régi képeken

Hévíz környéke már az I. század első felétől sűrűn lakott terület volt, ezt a tó iszapjából előkerült kora császárkori pénzérmék is bizonyítják. Az egregyi városrészben például, ahol ma főleg nyugdíjasok és turisták borozgatnak, a Balaton-felvidék jelentős római kori régészeti leleteit rejti a föld. 1931-ben egy Kr. u. 100 körül épült, több épületből álló villagazdaság (Villa Rustica) romjait találták meg a mai Attila út végén található területen. 

Hévíz 1946-ban jött létre Hévízszentandrás és Egregy községek egyesítéséből, és 1992. május 1-jén kapott városi címet.

Így nézett ki a tófürdő 1900-ban. A település története és fejlődése összefonódik az egyedülálló termáltóval, ami a világ legnagyobb természetes forrástava. Területe 4,4 hektár, forrásmélysége 38 méter. A forrásbarlang - egy gömb alakú, mintegy 70×90 négyzetméteres, 14 méter magas és 17 méter átmérőjű terem - hideg és meleg vizű forrásai táplálják a tavat, és amihez hasonlót – igaz, használhatatlanul meleg vízzel – legközelebb Új-Zélandon találunk.

A hőforrás és annak környéke a 18. század közepén került a Festeticsek birtokába, ők kezdték meg a fürdőtelep kiépítését és a tó környezetének rendezését. A hévízi fürdőkultúra megteremtését gróf I. Festetics Györgynek köszönhetjük. 1795-ben kezdte meg a fürdő fejlesztését. az 1800-as évek elején cölöpökre telepített, kezdetleges fürdőházak épültek, a tó mellett pedig egy fürdőtelep kapott helyet, amit eleinte inkább a helyiek élveztek. A 19. század első felében még állatokat is behajtottak a tóba, fürdetni, itatni.

A fürdőélet csak a 19. század második felében indult be: II. Festetics György megépíttette az első igazi fürdőházat, szálláshelyeket alakított ki, és rendbe hozatta a tó környékét is.

A korabeli wellness-és gyógylehetőségek szerények voltak: az első fürdőházak mellé épült egy ún. „köpülöző ház” is, amiben érvágással gyógyítottak. Egészen 1907-ig, a Hévíz Szanatórium és Gyógyszálloda megépülésééig ez volt az egyetlen elismert gyógymód. A fotó 1908-ban készült, a park mögött a fürdő látható.

A Dr. Schulhoff Vilmos sétány a sétáló utca végén álló téli fürdő épületétől indul és a Tófürdő bejáratához vezet. Az itt látható épületek az 1870-es években épültek, és az 1900-as évek elején bővítették őket a ma is látható kétszintes házakká. Itt mindegyik háznak külön története van.

Az 1911-es fotón a Gyógyfürdő parkja, a Rákóczi-ház és György-ház szerepel. A szecessziós stílusban épült György ház a nevét Festetics Györgyről, a fürdőváros alapítójáról kapta. Itt szállt meg Móricz Zsigmond is, és Hévízen írta a „Rokonok” című művét. Az épületet jelenleg a Szent András reumakórház "A" épületeként használják.

Szintén híres épület a Ferenc József ház (a kép 1911-ben készült): a ház átadásának évében emelte Ferenc József magyar király és osztrák császár a ház építtetőjét, Festetics II. Taszilót hercegi rangra. Jelenleg a Szent András reumakórház „D” épülete.

Arisztokrata és híres vendégekből sem volt hiány: Ferenc Ferdinánd trónörökös is nyaralt itt, 1927-ben József főherceg és Augusta főhercegasszony is meglátogatta a tavat. Pihent itt itt többek között Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Eötvös Károly és Szabó Lőrinc is. 1913-ban pedig egy Nelly nevű elefánt is élvezhette a tó gyógyító hatását. A fájós lábú cirkuszi elefánt,  amit tulajdonosa az Állatkertnek ajándékozott, az állatorvosi diagnózis szerint kezdődő reumától szenvedett. Ezért írták elő számára a fürdőkúrát. 

1917. Fürdőzők, feltehetően a Hévízi-patakban. A 10-12 méter széles Hévízi-csatorna vezeti el a tó vizét a Zala folyóba és onnan megy tovább a Balatonba.  A tónál csak egy kicsit hidegebb "kifolyó" már akkor népszerű volt, ma is sokan használják szabad strandnak a csatornát. (Itt megemlítjük, hogy a víz hirtelen mélyül, vízi mentő szolgálat nincs, előfordult, hogy menteni kellett az úszni nem tudó itt fürdőzőket ).A télen is több mint 20 Celsius-fokos vízen novembertől március közepéig vezetett kenu- és SUP-túrákra indulhatunk.

1905-ben a keszthelyi Reischl Vencel sörgyáros 35 évre haszonbérbe vette a fürdőt. Folytatta a fejlesztéseket, újabb fürdőházakat épített, a fürdő ekkorra már országos hírű volt. A strandfürdő 1926-ban épült ki, egy év múlva pedig a tó északi partján emeletes strandépületet húztak fel. A fürdőház az 1930-as évek elején vasszerkezetre szerelt üvegtetőt kapott. A vidám fürdőzőket ábrázoló fotó 1934-ben készült.

Az ezt követő években rohamtempóban épültek az üdülők és szállók, az első világháborút követően Hévíz lett az ország legjelentősebb gyógyfürdője. 1930-ra már 7 szálloda, több mint 10 étterem és mintegy 40 villa volt a településen, és évente közel 16 ezer vendéget fogadtak. Ez az 1936-os kép ízelítőt ad az akkori fürdőéletből, az elegánsan korzózó, kisimult vendégek vízen kívüli időtöltéseiből is.

Így nézett ki 1936-ban a strandfürdő. A település nemzetközi hírét hévízi orvosok és a hatékony gyógymódok is megalapozták. Dr. Moll Károly orvos, a súlyfürdő feltalálója 1932-ben lett vezető fürdőorvos Hévízen, az ő nevéhez fűződik a Hévízi-tó áramlási térképének elkészítése is. Felesége, Dr. Hoffmann Ilona volt a fürdő első reumatológusnője.

A tavon lebegő indiai tündérrózsákat Lovassy Sándor, a keszthelyi Gazdasági Akadémia tanára telepítette a tóba 1898-ban. Később egyiptomi kék és fehér tündérrózsákat is honosított. A növények nyár elejétől egészen november végéig virágzanak. A kép 1936-ban készült.

Az 1939-es fotón a Honvéd utca 14-ben épült Postás Gyógyüdülő vendégei élvezik a pihenést. Elegánsan, ahogy akkoriban ez a nyaralás alatt is megszokott volt.

1940. A Zrínyi Miklós Magyar Királyi Honvéd Tiszti Gyógyház épülete (ma a Honvédkórház Hévízi Rehabilitációs Intézete). A tisztek kedvezményesen vehették igénybe az ország gyógyfürdőit. Itt – a balatonfüredi Horthy Miklós honvédtiszti üdülőhöz hasonlóan - az idénybeosztásokat és a térítési díjakat minden évben a viszonyokhoz mérten állapították meg és a Honvédségi Közlönyben tették közzé, írja Závodi Szilvia: A katonatisztet és hozzátartozóit megillető kedvezmények a 20. század első felében c. tanulmányában.

A 2. világháború idején szinte csak Németországból érkeztek Hévízre külföldi vendégek. 1944-45-ben sebesült katonákat gyógyítottak a fürdőtelepen. A fejlesztések egy időre megálltak, a háborút követő bizonytalan politikai helyzet és a Festetics család távozása miatt. A fürdő bejáratát ábrázoló fotó 1948-ban készült. Ugyanebben az évben Hévízfürdőt államosították, egy év múlva pedig a vendéglátóhelyek is állami tulajdonba kerültek.

Napozó nő fotója 1948-ból. A kép segítségével az akkori fürdőruhadivatról is képet kapunk.

1955-ben készült a felvétel a stégen napfürdőző társaságról. Az ötvenes éveben végezték el először a víz összetételének pontos elemzését. A gyógytó vize kalcium- és magnéziumtartalmú, kénes, enyhe radontartalmú gyógyvíz, aminek biológiai aktivitása a szerves vegyületek jelenléte következtében jelentős.

A Deák Ferenc téri autóbusz-pályaudvar 1957-ben. A Tófürdőhöz való közelsége ma már inkább hátrány, a tervek szerint a pályaudvart a központtól kicsit messzebb költöztetik.

A korláton ülő hölgy fotója 1957-ből származik. Ezt ma már aligha lehetne megtenni: a tónál szigorú fürdőetikett van érvényben. Soha nem volt az a hely, ahol ugrálni, hangoskodni lehetett, itt a csendes, szemlélődős fürdőzés az elvárás. A meleg vízben egyébként egyszerre maximum 20 perc eltöltése ajánlott.

1959. Egregy, Árpád-kori Szent Magdolna-templom. Az azóta Hévízbe olvadt Egregy nevét 1221-ben említette először írásos forrás, Árpád-kori kőtemplomáról pedig 1341-től szerepel adat. A török korban megrongálódott és többször is felújított kápolna ma Szent Mária Magdolna nevét viseli, és a Balaton környékén épen maradt három Árpád-kori templom egyike. A templom legfőbb ékessége a már messziről jól látható torony, amelyet nyolcszögű, úgynevezett "csürlős sisak" fed le.

A shoppingolás már 1959-ben is a hévízi időtöltés része volt.

Könnyűbúvárok a tónál 1967-ben.

Az 1970-ben készült fotó kapcsán említjük meg azt a merülést is, ami tragédiával végződött. A forrásbarlang kutatása 1975-ben kezdődött, a feltárást végző kutatóknak a forrásszáj rendkívül szűk és veszélyes nyílásán kellett beúszniuk, és le kellett győzniük a 38,8°C-os, percenként 30–40 ezer liter vízhozamú forrás sodrását is. 1977. október 30-án a feltárás vezetője, Plózer István és társa, Páli Ferenc nem tért vissza a felszínre, a mentőbúvárok már csak a holttestüket találták meg. Nem tudják, mi történt pontosan, annyi derült ki, hogy a két búvár a társuknak adott jelzés ellenére nem hagyta el a forrásbarlang termét, és hogy Plózer István halálát fejsérülés, eszméletvesztés és fulladás okozta, társa halálát pedig oxigénhiány.

A fürdő bejárata 1979-ben. Rossz idők jártak akkoriban a tóra: A tó vízhozama csökkenni kezdett a 70-es években a bakonyi bauxitkitermeléssel együtt járó karsztvíz-kiemelés miatt. (Ekkor száradt ki a Tapolcai-tavasbarlang is). A vízhozam a 80-as évek végére az 1900-as évek elején mértnek a felét sem érte el, csak a nyirádi bánya bezárása után, a kilencvenes évek elejétől kezdett újra emelkedni.

1986. március 3-án a tó fedett tófürdő központi épülete leégett. A tüzet állítólag az okozta, hogy valaki őrizetlenül hagyta a szaunát fűtő kályhát, de ez nem derült ki pontosan. Az újjáépítés három évig tartott. Nyolcszögletű elosztó részt alakítottak ki, az innen nyíló négy medence közül kettőt lefedtek, hő- és füstérzékelőket, esőztető berendezéseket szereltek fel, a tetőre kevésbé gyúlékony zsindely került, hogy az eset soha ne ismétlődhessen meg.