Sokféleképpen temették a telet és készültek a tavaszra a Balaton környékén. Bár az egyházi előírások és a népszokások nem mindig fedték egymást, és néha minden településen mások voltak a hagyományok, a nagy mulatozást mindig a visszavonulás, a böjti időszak követte.
A nap, amikor az asszonyok a pohár fenekére nézhettek
Az ez évi farsangi időszak néhány nappal ezelőtt ugyan véget ért, azért felelevenítünk néhány olyan hagyományt, amely jellemző volt a
Balaton nyugati medencéjében és Zalában. Ez volt a mulatozások ideje, amikor
helye volt a beöltözésnek, a vénlánycsúfolásnak és a pajzánkodásnak.
„A maszkázásra húshagyókedden került sor, ekkor a jelmezbe öltözött emberek
bekormozták az arcukat és azokat is, akikkel találkoztak, és azokat, akikhez
bementek énekelni és táncolni. Ilyenkor a mulatozás mellett szokás volt az is,
hogy minél magasabbra kellett ugrani, hogy a kender is majd olyan magasra nőjön”
– meséli Gyanó Szilvia néprajzkutató.
A farsang nemcsak arról szólt, hogy elűzzük a telet és várjuk
a tavaszt, de a termékenységvarázsló praktikák, rítusok időszaka is volt. Ez az asszonyfarsangnál is megvolt, ami a Balaton környékén is a férjezett
nők mulatozása volt.
Temesvári Pelbárt már a 15. században beszámolt a dunántúli falvak asszonyainak erről a szokásáról. „Az asszonyok közös összejövetelén a
férfiak nem vehettek részt. A szokás az asszonyok számára az év folyamán az
egyetlen alkalmat jelentette, amelyet – egyébként szigorúan kötött
életrendjüket néhány órára, esetleg egy napra, éjszakára megszakítva –
mulatozással, tánccal, vigalommal töltöttek el”
– írja a tradícióról a Magyar Néprajzi Lexikon.
Az eseményre általában húshagyókedd estéjén került sor.
„Ilyenkor az asszonyok a Keszthely környéki szőlőhegyeken pincéről pincére jártak, és minden pincénél ittak. Ez volt az egyetlen nap, amikor be szabadott rúgni az asszonyoknak, és nem illett megszólni egymást”
„Ilyenkor az asszonyok a Keszthely környéki szőlőhegyeken pincéről pincére jártak, és minden pincénél ittak. Ez volt az egyetlen nap, amikor be szabadott rúgni az asszonyoknak, és nem illett megszólni egymást”
– mondja a néprajzkutató. Férfi az asszonyfarsangon nem vehetett részt. Ha mégis odament meggondolatlanul, akkor számíthatott arra, hogy megszabadítják a nadrágjától vagy az összes ruhájától, vagy valami egyéb tréfás dolgot találnak ki a megbüntetésére. Termékenységvarázsló rítusok is előfordultak, például meglovagolták az asszonyok a hordót, vagy magasra ugrottak azért, hogy a kender is magasra nőjön.
A farsangi időszak arról is szólt, hogy a fiatalok párra találjanak. Ilyenkor tartották a lakodalmakat, a maszkabálokat, a vicces felvonulásokat. Egész Európában jellemzőek voltak, de Magyarországon inkább a katolikus vidékeken maradtak meg az étkezéssel, maszkázással kapcsolatos szokások.
Torkos csütörtökön még belefért egy kis disznótoros
A vidám, mulatozós időszaknak a hamvazószerda vet véget. Ez a kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap. Elnevezése onnan ered, hogy az őskeresztények hamut szórtak a fejükre vezeklésként, a 12. századtól pedig már az egyházi szertartásnak is része lett.
A hagyomány szerint még húshagyókedden az összes fánkot meg kellett enni, mert utána, a nagyböjti időszakban már tilos volt ilyen finomságokat fogyasztani. Rögtön a hamvazószerda utáni első nap, a torkos csütörtök kivételt jelentett a nagyböjt alól: ekkor még meg lehetett enni a farsangi ételek maradékát. A legtöbb helyen a disznóvágás során készült ételeket is elfogyasztották, hogy semmi ne menjen kárba, de volt, ahol szigorúan csak a maradék fánkot szabadott megenni, árnyalja a szabályokat a néprajzkutató.
„A nagyböjt hivatalosan egészen a feltámadási körmenetig tart. Régen aki betartotta a 40 napot, az egyáltalán nem evett húst, de ezek az egyházi előírások folyamatosan enyhültek. Az 1920-as években már csak a hamvazószerdát kellett megtartani, a nagyböjti péntekeket és a nagyszombatot délig, a feltámadási körmenetig. A negyvenelés pedig azt jelentette, hogy valaki 40 napig összesen 40-szer evett, tehát naponta csak egyszer. De ez mindig önként fogadott vállalás volt” – teszi hozzá Gyanó Szilvia.
Az elzárt zsírosbödöntől a szüpücsig
Az egyházi előírások és a népszokások között adódtak különbségek. Az egyházi böjti szabályok például megkövetelték a hústól, a zsírtól és a mindenféle állati terméktől való tartózkodást, elvileg csak kenyeret, sót, vizet, halat (a hal nem számított húsnak) és növényi ételeket szabadott fogyasztani. Mindez nem vonatkozott a betegekre, a gyerekekre, a kismamákra, az utazókra és azokra, akik nehéz fizikai munkát végeztek.
A Balaton környékén és Zalában ezt lazábban vették, a tojás és a tejtermékek nem voltak tiltólistán, mert „hát valamit csak kell enni”. És ilyenkor voltak a téli jeges halászatok is, így logikus, hogy ebben az időszakban sok hal került az asztalra. „A 20. század legelején a Keszthelyi Hírlap óriási botrányként tálalta, hogy nagyböjt idején hiánycikk volt a hal a piacon, mert a tiszai és a dunai halkereskedők felvásárolták” – mondja Gyanó Szilvia.
Zalában szokás volt, hogy a zsíros edényeket elmosták, a
módosabbak pedig, akik külön böjtre való edényekkel is rendelkeztek, ez
utóbbiakat használták ilyenkor, folytatja a néprajzkutató. Volt, ahol
lekötözték vagy lelakatolták a zsírosbödönt, nehogy valaki elcsábuljon. (A
zsíros ételek tilalma egyébként a reformátusokra és az evangélikusokra nem
vonatkozott.)
A népszokások gyakran faluról falura változtak, és ebből nem
kevés konfliktus származott: „A nagybereki nagymamám még most is mérges az
anyósára, mert az lelakatolta a zsírosbödönt. Azért, mert ő másik faluból
származott, és nem tudta, hogy Táskán mi a szokás” – eleveníti fel a családi
történetet Gyanó Szilvia.
Nagyböjt idején olajjal vagy vajjal főztek, és finom túrós tésztákat, tejes ételeket készítettek. Tipikus böjti étel volt a böjtös krumplileves és a szüpücs. Ez az aszalt gyümölcsökből, szilvából, barackból, almából készült étel igazi finomságnak számított a Balaton környékén.
Nagyböjtkor egyébként nemcsak a húsos táplálékoktól tartózkodtak,
hanem volt, aki nem borotválkozott, nem élt házaséletet és nem nyírta le a
haját. Tilos volt nagyböjt idején a nyilvános mulatság, a tánc, a színjáték.
A
nagyböjtben tartott lakodalom nagy szégyennek számított, mert az azt jelentette volna, hogy megesett a
lány. A leányoknak körtáncokat járni, karikázót játszani azonban szabad volt. Nagyhéten ki kellett takarítani, illett kimeszelni a házat, hogy kívül-belül
megtisztulva fogadják a húsvétot.