Graffitiművészek alkottak a veszprémi Halle utca 5. számú lakóházának háromszáz négyzetméteres tűzfalára.
10 nap kőkemény meló az emelőkosárban 30 méter magasban, 50 fokban
10 nap kőkemény meló az emelőkosárban 30 méter magasban, 50 fokban
– ilyen volt számokban az alkotási folyamat Mentha, azaz Ozsváth Gergely, a Hősök együttes tagjának Facebook-posztja szerint. Mentha a zenész karriere mellett ugyanis a graffiti műfajában is gyakorló alkotó. Arról nem is beszélve, hogy a Halle utca 5. számú lakóházhoz nemcsak a mural festmény miatt kötődik: mint kiderült, a zenész ebben a házban vette fel élete első rap verzéjét még 1996-ban.
Barátjával, IKE-kal (Moravetz Ákos) valósították meg a projektet, aki szintén graffitiművész. A projekt menedzsere a szintén Hősök-tag Eckü (Baranyai Dániel) volt. A kézilabdás mural (fal) festményről Takáts Emese, a Lélektér Alapítvány elnöke korábban a Veolnak adott interjúban azt mondta: a veszprémiek szavazták meg, maga a festmény pedig az összetartást és a veszprémi tradíciót is jelképezi.
A munkálatokat a 82nullanulla lépésről lépésre végig követte, melyről egy YouTube-videóban is beszámoltak.
A Westprememural nevű projekt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával és a Lélektér Alapítvány koordinálásával valósult meg.