A majorság számos kultúrtörténeti és néprajzi kiállításnak ad majd otthont, de akár esküvőt és lovasversenyt is tarthatnak majd a területen.

Megújul a Balatonföldvár és Szántód között lévő Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ – derül ki a Magyar Építők cikkéből. A majorságban mintegy harminc épület és építmény található, a fogadóépülettől a ménescsárdán át a póniistállóig, mindegyiket felújítják úgy, hogy a major hétköznapjait és ünnepeit a 19-20. század fordulójának megfelelő állapotban mutassák be.

A különböző épületekben kiállítások, illetve múzeumpedagógiai foglalkozások tartására is alkalmas helyiségeket is kialakítanak, emellett lovas- és sportversenyeket, családi napokat lehet majd rendezni a megújuló lovaspályán, a pajta épülete pedig különböző rendezvények helyszíneként szolgálhat, legyen az például akár egy esküvő. A ménescsárda udvarán lesz termelői piactér, az öregcsárda mellett új fűszer- és gyógynövénykert készül, a Rostalika nevű játszótéren és a mezítlábas Kneipp ösvényen a gyerekek is jól szórakozhatnak majd.

A majorságot a tervek szerint 2022 nyarán adják át.

Címkék