Közvélemény-kutatással dőlt el: a következő három évben is Zamárdi adhat otthont a Balaton Soundnak. A járvány harmadik hulláma miatt idén nem tudták megszervezni a fesztivált, és a település is megálljt parancsolt minden tömegrendezvénynek a 2021-es szezonban. Most a helyzet arra tendál, ha a vírushelyzet is engedi, a Balaton Sound szervezőinek nem kell új helyszínen gondolkozniuk jövőre.

Március közepén jelentették be a szervezők, hogy a járvány harmadik hulláma miatt nem tudják megszervezni a Balaton Soundot (és a VOLT Fesztivált). Zamárdi úgy döntött, hogy egyetlen tömegrendezvénynek sem ad otthont idén nyáron, és a fesztivál mérete miatt sem maradt semmilyen járható, akár alternatív út. Egyedül a STRAND Fesztiválnak sikerült újratervezni (persze néhány más fesztivált is megtartottak az idei szezonban), a STRAND Fesztivált végül két etapban, az újragondolt 10 NAP STRAND néven Balatonvilágoson tartották meg. 

A jövő terveit illetőleg Zamárdiban közvélemény-kutatást indítottak arról, hogy a következő három évben megrendezzék-e a településen a Balaton Sound fesztivált. A mai napon kiderült: a helyiek a Sound mellett döntöttek – közölte a fesztivál sajtóközleményében. A zamárdiak több mint fele részt vett a közvélemény-kutatáson, és az eredmény szerint többségük (mintegy 80%-uk) arra szavazott, hogy a következő három évben is Zamárdi adjon helyet a fesztiválnak.

„Nagy elismerés számunkra, hogy Zamárdi lakosai úgy döntöttek, hogy ragaszkodnak a fesztiválhoz. Ez visszaigazolás számunkra, hogy egy ilyen kaliberű rendezvény nem csak a fesztiválozók számára megkerülhetetlen esemény, de a helyiek is büszkék arra, hogy bekerültek a nemzetközi fesztivál „vérkeringésébe”, ezzel a helyi turizmust egy sokkal magasabb szintre emelve” - mondta Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője.

Címkék