Egyszerre dizájnbolt, galéria, brunchbisztró, kávézó és közösségi tér a Veszprémben, a patinás Rosenberg-ház földszintjén nyílt üzlet, ahol balatoni kötődésű dizájnerek grafikái, ékszerei, a tó által inspirált iparművészeti alkotások és izgalmas programok várnak. A KUNSZT! workshopoknak, kiállításoknak és előadásoknak is otthont ad, de egy jó kávéra és egy ráérős reggelire is érdemes betérni.

Az Óváros tér egy külön kis világ az ezerarcú Veszprém szívében. Nem véletlen, hogy szinte minden fesztiválnak kiemelt helyszíne, és az sem, hogy a város új közösségi terei, kávézói, üzletei is a régi korok hangulatát idéző tér ódon házaiba költöznek. Tavasszal nyílt meg a Füge Fagyiudvar, nemrég a KUNSZT!, és a közeljövőben egy közösségi szatócsboltot és egy bor- és lemezboltot is találunk majd itt.

Egy több mint 100 éves épület és egy valóra vált álom

A KUNSZT! alapítója Tóth Andrej, az Art Hekk brand gazdája (korábbi interjúnkat vele itt olvashatjátok), akinek vidám, színes, balatoni témájú, limitált példányban készülő termékeivel és printjeivel több, dizájnterméket árusító helyen és korábban a Tihanyi PIAC placcon is találkozhattunk már. Időközben a márka tevékenysége csapatépítők, gyerekfoglalkozások, workshopok és alkotótáborok tartásával bővült.

„Tavaly meghívást kaptunk Jónással – a fából készült, hal alakú utánfutóval – a 2020-as Veszprémi Utcazene Fesztiválra. Megragadott az Óváros tér hangulata, a miliő” – meséli Andrej. „Akkor még egy albán pékség üzemelt a Rosenberg-ház földszinti üzlethelyiségében, a házhoz roppant méltatlan körülmények közt. Amikor a lányaimmal betértünk egy-egy sós perecért, 

elvarázsolt a szecessziós épület szépsége, magával ragadott összetettsége és szerethetősége.”

elvarázsolt a szecessziós épület szépsége, magával ragadott összetettsége és szerethetősége.”

Az 1913-ban épült Rosenberg-ház valóban nagyon különleges épület, a város és az Óváros tér egyik ékszerdoboza. A ház építtetője és névadója, dr. Rosenberg Jenő Veszprém egykori tiszti főorvosa volt. Tervezői, Ganz Lajos és Reiner Dezső, az 1907-ben alakult Fiatalok csoporthoz tartoztak. A fiatal építészhallgatókból álló csoport, melynek Kós Károly is meghatározó tagja volt, a népi építészet motívumkincsének, valamint a helyi építészeti tradíciók és anyagok beemelésére törekedtek szecessziós, erősen stilizált díszítéseket, formákat alkalmazó épületeiknél.

Az Andrej által megálmodott dizájnbolt és közösségi tér ötlete valósággá vált az Utcakép Fejlesztési Programnak köszönhetően. A kezdeményezés a Veszprém 2023 Európa Kulturális Fővárosa-projekthez kapcsolódva a belvárosban évek óta üresen álló vagy nem megfelelően kihasznált üzlethelyiségeket tölti meg új élettel és lát el olyan új funkciókkal, amelyek eddig hiányoztak a város palettájáról.

A KUNSZT! alapítói a kezdetektől tiszteletben tartották a Rosenberg-ház különleges építészeti hagyományait. A kiindulópontok az épület finom arányai, a homlokzat és a portál négyzethálós szerkezete, jellegzetes díszítései voltak, valamint visszafogott színvilága – az üzlet teljes arculatának, belső terének kialakításakor mindezt figyelembe vették. Így lettek a KUNSZT! színei az acélkék, a pasztelles sárga és a vörösesbarna, és így köszön vissza az épület arányrendszere a belső terekben.

A Balaton szinte minden alkotásban jelen van

A KUNSZT! kifejezetten olyan magyar tervezőket, dizájnereket, iparművészeket mutat be, akik egyedi, kis szériás termékeket alkotnak, és munkáikon felismerhető a veszprémi és a balatoni kötődés.

A shopban árusító KUNSZT!-csapat tizenhat tagját, grafikusokat, ékszertervezőket, keramikusokat, textilművészeket egy pályázaton választották ki, amelynek zsűrijében Tóth Andrej mellett ott volt Can Togay János, a VEB2023 EKF művészeti és kreatív főtanácsadója, Winkler Nóra szerkesztő, műsorvezető, művészeti író, illetve Zabó Péter, a VEB2023 EKF art directora.

„A legfontosabb szempont a minőség volt. Szerencsére ebből a szempontból nemigen volt szükség szelektálásra, mert egytől egyig igen kimagasló minőségi pályázatok érkeztek be a felhívásunkra. Kiemelt szempont volt a regionalitás, és látva előre, hogy mi is itt, a KUNSZT!-ban a célunk, az is fontos volt, hogy workshopokra, kreatív alkotófolyamatokra is sort keríthessünk a dizájnerek bevonásával” – mondja Andrej. A pályázatok elbírálásánál így azt is figyelembe vették, hogy megmaradjon az egyensúly a művészeti ágak között, ne csak ékszerek vagy grafikák kapjanak helyet az üzletben.

A teljesség igénye nélkül a művészek között ott van a veszprémi, textilékszereket készítő RingJuli, a tótvázsonyi kerámiás, a Gulipán Design, a pápai, fából készült szemüvegkereteiről ismert Wood4U és a Balaton színeiben pompázó ékszereket készítő Balcsikék. Bekerült a csapatba a cseszneki, akvarelleket textilre álmodó Macondo Design, a balatonalmádi kötődésű, kerámiakészítő Misija Design, de a budapesti Nemessis vagy Marcus Goldson is, akik balatoni témájú grafikáikat mutatják be a KUNSZT!-ban. Ez egy kezdőpaletta, ami változni fog, teszi hozzá az alapító.

Brunch, kávézó, rendezvényhelyszín

A KUNSZT! közösségi tér is, ahol a dizájnerek és az iparművészek workshopokat tartanak, illetve időnként egyéni kiállításokat rendeznek, és ahol a gyerekek belekóstolhatnak a mindennapi alkotás és kreativitás örömébe. Performanszoknak, színházi előadásoknak, vetítéseknek is otthont ad.

Az üzlethelyiség másik szárnyában egy brunchbisztró-kávézó kapott helyet, ahová be lehet ülni egy ráérős reggelire, uzsonnára vagy egy kávéra, ami ottjártunkkor az MTRM roast által pörkölt, etiópiai kávébabból készült. Rántottát, omlettet, smoothie-kat, amerikai palacsintát, szendvicseket, vegán tejberizst is készítenek.

A kiállítások, előadások vagy a vásárlás előtt és után is be lehet térni ide, egy komoly vagy egy laza eszmecserére vagy csak úgy, megcsodálni az alkotásokat.

Címkék

Elérhetőségek

KUNSZT! 8200 Veszprém, Óváros tér 1. Facebook-oldal