Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

szállás

Minimalista és fenntarthatóbb – Elkészült a Hello Wood új hétvégi háza, a Kabinka

A Hello Wood új, Kabinka 2.0 prototípusa fenntarthatósága miatt még inkább meghatározó szereplője lehet a kis házak piacának.

„A kabin lapraszerelhető elemekből áll, könnyen szállítható és egyszerűen összeállítható, amely lehetővé teszi, hogy akár egy hét alatt megépüljön a Kabinka és szinte bárhova elhelyezhető legyen – legyen az vízpart, domboldal, kis erdő vagy a kert vége", írja a Hello Wood stúdió legújabb fejlesztéséről. A Kabinka 2.0 hatalmas üvegfelületeinek köszönhetően ráadásul a természet be is kúszik a térbe

A prototípus Balatonszepezden épült meg (egyéni megrendelésre) és hétvégi házként funkcionál. Az épület közepére kocka alakú „box” került, amely a konyhát, a fürdőszobát és a beépített szekrényt is magába foglalja. A doboz két helyiségre (nappali és hálófülke), illetve egy azokat összekötő folyosóra bontja a teret, fölötte pedig galéria kapott helyet.


A Hello Wood a jövőben nagy számú Kabinka megrendeléseknek is eleget tud tenni, így szálláshelyfejlesztésekre is megoldást nyújthatnak.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Téli wellness a Balatonnál – 5 hely a tökéletes kikapcsolódáshoz

?>

Ha a téli szünetet a családdal tervezitek, vagy kizárólag a párotokkal, toplistánkban mindegyik esetre találtok megfelelő opciókat.

gasztró szállás

Megnéztük, mit tartogat a Michelin-ajánlást kapott füredi NOON Restaurant & Lounge a LUA Resortban

?>

Nemrég ellátogattunk Balatonfüredre, az ötcsillagos LUA Resortba, ahol átadhattuk magunkat az igazi kikapcsolódásnak, és megnéztük a NOON Restaurantot, mely idén Michelin-ajánlással gazdagodott.

szállás

Hotel Platán – Kellemes, családbarát hely Zamárdiban, ahova visszavágyunk

?>

Zamárdi központjának közelében találjuk a Hotel Platánt, amely kényelmes szobákkal, szaunával, játszótérrel és finom reggelivel várja a vendégeket.

szállás

Ahol a teraszról a Balatont és az őzeket csodálhatod – Hársfa vendégház a Szent György-hegyen

?>

A Hársfa vendégház Szent György-hegy déli, Balatonra néző dűlőjén, szőlőültetvények ölelésében, egy apró völgyben található. Igazi elvonulós helyszín, a neves borászatoktól sétatávolságra.

Neked ajánlott

A