A Székesfehérvár-Tapolca vasútvonal állomásait, valamint Balatonaligától egészen Balatonfenyvesig korszerűsítik az állomásokat a közeljövőben.

Egymást követő két napon, összesen 28 vasútállomás- és megállóhely felújítására írt ki pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, erről a Magyar Építők számolt be. Ebből 15 vasútállomás az észak-balatoni, Székesfehérvár-Tapolca vonalon kaphat korszerűsítést.

A munkák során − településenként eltérően − korszerűsítik az utastájékoztatási rendszert, kerékpártárolókat és parkolókat alakítanak ki, rendezik az állomások környezetét. Kiépítik a távközlési hálózatok helyi kábelét, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési kábeleket. Balatonalmádiban és Balatonfüreden 3-3 liftet és 1-1 aluljárót építenek.

A déli part

Balatonaligától Balatonfenyvesig összesen 13 helyszínre terveznek fejlesztéseket: alapvetően korszerűsítésekről van szó, de három helyszínen új épületet adnak majd át, Balatonaligán, Balatonszárszón és Balatonlellén.

Egyelőre az állomások korszerűsítésének kivitelezőjét keresik, a két projekt szerződései egy évre szólnak, így várhatóan 2023-ig megvalósuló fejlesztésekről van szó.

Címkék