Több településről is könnyebb lesz elérni a Balatont, június 16-tól új és sűrűbben járó buszokat indít a Volánbusz Zrt.
A Volánbusz Zrt. hálózatán június 16-án, az iskolai nyári szünet kezdetén indul a nyári szezon. Ettől a naptól a tavalyinál is több, közvetlen buszjáratot indítanak a Balatonhoz – erről Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkár számolt be Facebook-bejegyzésében.
Közvetlen autóbuszjáratot indítanak Salgótarjánból Siófokra csütörtöktől vasárnapig, a 21-es út menti településeket is érintve. Minden nap indul az Eger–Gyöngyös és a Balaton között közlekedő autóbuszjárat, de a Szegedről, Kecskemétről, Békéscsabáról a tóhoz közlekedő járatok menetrendje is módosul.
A tavaly indult, jellemzően Pécsről, Komlóról Balatonlelle, Fonyód érintésével Balatonmáriafürdőig közlekedő autóbuszjárat idén nyáron már péntekenként is jár (a szombaton és a vasárnapon kívül). Az északnyugati részeken, Zala, Veszprém, Vas és Győr-Moson-Sopron megye buszai pedig többször érintik a vasútállomásokat, ezáltal javulnak a csatlakozások az autóbuszok és a vonatok között is. Egyes vonalakon az első járat korábban, az utolsó később indul, ezzel is bővítve a kínálatot. Utóbbiakról bővebben a fenti ábrán tájékozódhattok, vagy ebben a Facebook-posztban.