A Kultkikötő július 1. és augusztus 28. között idén hat településen fogadja a közönséget koncertekkel, zenés és prózai színházi előadásokkal, kiállításokkal, valamint gyerekeknek szóló produkciókkal.

Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonboglár, Balatonfenyves és Badacsonytomaj mellett egy új helyszínen, az alsóörsi amfiteátrumban is színes programkínálattal várja az érdeklődőket a Kultkikötő szabadtéri összművészeti fesztivál.

A fellépők sorában Mácsai Pál, Oláh Ibolya, Hobo, Dés László, Pokorny Lia, Grecsó Krisztián, Scherer Péter, Szabó Győző és Rezes Judit mellett ott találjuk többek között Beck Zolit, a Budapest Bárt, a Kiss Tibi nevével fémjelzett Aranyakkordot, az Ivan & The Parazolt, illetve a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatát is.

A hagyományokhoz hűen 2022-ben is izgalmas kiállítások egészítik ki a színházi és zenei repertoárt. A festői környezetű balatonboglári Vörös és Kék kápolnában egész nyáron kortárs magyar művészek alkotásait nézhetjük meg. És a legkisebbekről sem feledkeznek meg: bábelőadások, színházi produkciók, koncertek és kézműves foglalkozások várják a gyerekeket, akik nemcsak Süsü, Boribon, Kippkopp és Pom Pom történetével ismerkedhetnek meg, hanem együtt énekelhetnek Gryllus Vilmossal és a Rutkai Bori Bandával is.

A részletes programtervekről és a jegyárakról a Kultkikötő weboldalán találtok infókat. 

Címkék