A jegypénztárnál állunk, amikor a hátam mögött felkiált egy idős hölgy: „Ne tolakodj előre!” Erre hátrafordulok, de már mondja is nevetve: „Jaj, nem neked mondtam, hanem a férjemnek.” A szóban forgó úr rögtön bocsánatot kér és mögénk áll, majd jó kedélyűen szóba elegyedünk egymással. Egy hétköznapi jelenet, ami bármikor, bárhol megtörténhet, csakhogy a „normális” mindennapokban ez egy ritka jelenség. De mintha itt, a Völgyben ez lenne az alap, mintha itt mindenki ilyen kedves, mosolygós és közvetlen lenne. A vidám jelenetet és az új barátokat hátrahagyva nekiindulunk, és rögtön átadjuk magunkat a fesztiválhangulatnak.
„Mi mind egyéniségek vagyunk!”
A Művészetek Völgye közönségének 2020-ban a Covid miatt őszi Völgyhétvégékkel kellett beérnie, és Kapolcs utcáit járva még tavaly is lehetett érezni némi pangást. Azonban idén végre maradéktalanul visszatért az élet: a délutáni idősávban is tele vannak az udvarok. Lackfi János Zenés Versimpró műsorára elég kicsit késve odaérni, és már nem is férünk be a Kaláka Versudvarba. A következő kiszemelt programot várva teszünk egy sétát a faluban. A patakparton sorakozó kézművesárusok között jókedvű gyerekek szaladgálnak, a fák alatt pedig fiatalok bontják az aznapi első söröket.
A Völgyben mindannyian jól megférünk egymás mellett: a tetőtől talpig világos lenruhába öltözött, szalmakalapos emberek, a „80-as évek-szettben” bulizó huszonévesek, a sarus-bőgatyás „hippik”, a kisgyermekes családok és az idős házaspár is mosolyogva halad el a válogatott karakterekből – többek közt egy elektromos gitáron játszó kisfiúból – álló utcazenélő banda mellett. Itt mindenki más, de valamiben mégis hasonlítanak: mind azért jöttek, hogy magukba szívják azt a tömény kultúrát, amit a fesztivál kínál nekik.
A művészet terápiás ereje
A Művészetek Völgyében a zenén túl számtalan művészeti ág is képviselteti magát. A kézműves-gyermekfoglalkozások, a színházi előadások, a workshopok és a beszélgetések is azt bizonyítják, hogy az alkotás gyógyít. Ezt a témát járja körbe Takács Dalma művészetterápiás foglalkozása is, ahol a résztvevők egy asztal köré gyűlnek, és semmi mást nem csinálnak, csak festenek – legalábbis elsőre úgy tűnik.
Takács Dalma művészetterapeuta, újságíró és társa, Lőrincz Beca festő, művészetterapeuta, pszichológus módszerdemonstrációs foglalkozása három fő részből áll. Először bedobnak egy témát, ami ez alkalommal a szorongás volt. Ezt követően a résztvevők papírt és festéket használnak arra, hogy egy meghatározott időkereten belül kifejezzék a szorongásról alkotott képüket. Ez a módszertan nem a képzőművészeti teljesítményről szól, ezért a végén nem értékelik az elkészült alkotásokat, helyette összehasonlítják őket, és közösen beszélgetnek arról, hogy mennyire sokféleképpen lehet leképezni egyazon érzést.
Az ének mindenkié
Csodálatos, hogy mennyire sok nem zenei programmal készültek a szervezők: a reggeli jógától a fenntarthatósággal kapcsolatos foglalkozásokon és a jobbnál jobb gyerekprogramokon át az irodalmi előadásokig mindenbe belekóstolhatunk. Azonban nem lehet (ének)szó nélkül elmenni a zene mellett sem. Valahogy pont attól olyan szerethető ez a fesztivál, hogy míg az egyik udvarban jazz szól, a másikban egy könnyűzenei produkciót hallhatunk. Ráadásul a szűkebb réteget célzó zenekarok is kapnak arra lehetőséget, hogy érvényesüljenek.
A nap végén a Hagyományok Háza Folk Udvarba visz minket a lábunk. A Muzsikás együttes koncertjére megyünk, hogy élőben is meghallgassuk a magyar népzene halhatatlan nagyköveteit. Ahogy a színpadnak álcázott kőfal tetején elkezdi húzni a zenekar, megérint minket a zene közösségteremtő ereje. Mögöttünk egy ősz hajú úr beszélget két fiatallal, fején pávatollas kalap. Mellettünk egy család vacsorázik, előttünk pedig a minden értelemben vegyes embertömeg. Hamar Dániel, az együttes egyik alapító tagja énekre hív minket. A zsúfolt udvar magyar népzenétől hangos, ami – úgy látszik – mindenkié.
A Művészetek Völgye július 31-ig várja a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
