A térség jellegzetes képződménye, a vörös homokkő ahol csak felbukkan, egyedülálló atmoszférát teremt. Nincs ez másképp az alsóörsi szórakoztató központnál sem, ahol a vörös félkörök lélegzetelállító látványt nyújtanak – főleg, ha a magasból szemléljük őket. Drónfotókon az AMFI – Alsóörs.
Bár alsóörsi Amfiteátrum néven ismerjük, valójában nem az ókorból fennmaradt romok egyike. A Csere-hegyen található félkörívesre vájt sziklafal az egykori vöröskő bánya maradványa. Miután a korábban is színházként működő Amfiteátrumot felújították, 2021-ben szórakoztató- és kulturális központ nyílt a helyén. Az AMFI tökéletes családi úti cél: színház, planetárium és egy digitális kalandjáték is helyet kapott a hatalmas területen, emellett játszótér, csocsó, pingpongasztal, büfé és a területen elszórt pihenők teszik teljessé a kikapcsolódást.
A Varázserdő névre keresztelt játék digitális eszközök segítségével csalogatja a résztvevőket az Amfiteátrumban található erdőbe. A játék tartalma (pl. kérdések, feladványok) egyedi igények szerint alakítható, így ugyanúgy játszhatnak vele egy csapatépítő tréning résztvevői, mint iskolás csoportok. Az AMFI idén a Kultkikötő egyik helyszíneként is működik, így a színházi előadások mellett koncerteken is részt vehetünk. Itt található az ország egyik legnagyobb planetáriuma is, ahol érdekes ismeretterjesztő vetítések várják az érdeklődőket. Nézzétek meg fotósunk, Kőrösi Tamás fotóit erről a különleges helyszínről!
![](https://welovebalaton.hu/i/5b/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s-0549.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/32/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s-0554.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/05/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s-0569.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/4b/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s-0565.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/15/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08791.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/24/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s-0559.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/c3/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s-0580.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/37/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08736.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/bd/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08743.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/a0/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08760.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/b7/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08772.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/8b/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08738.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/57/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08808.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/ba/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08717.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/d9/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08796.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/62/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08793.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/3c/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08805.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/d5/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08720.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/0a/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08727.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/d2/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08732.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/38/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08734.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/4b/kultkiko-to-amfitea-trum-also-o-rs-ko-ro-si-tama-s08789.exact1980w.jpg)