Az Együtt kezdtük egyik fő helyszíne a Balaton, a Balaton-felvidék, mellyel célunk, hogy úgy mutassuk meg, mint egy önálló szereplőjét a filmnek, ami egyre nagyobb szerepet kap – mondta Kerékgyártó Yvonne, a film rendezője. A stáb egy teljes hónapra a Balatonra költözött, erről az izgalmas időszakról osztottak meg egy werkfilmet, melyből azt is megtudhatjuk, hány hajóra volt szükség a vitorlás jelenet felvételénél.
Egy érettségi utáni nagy bulival kezdődik, majd egy nagyobb időbeli ugrással, 10 év után egy balatoni esküvővel folytatódik az Együtt kezdtük című, romantikus filmvígjáték. A zenés, poénokkal teli, könnyed nyári filmet a kacifántos szerelmi szálak fűszerezik tovább, kilenc fiatal életébe engedve a nézőt.
Badacsonyi és Káli-medencei tájjal is találkozhatunk a filmben, a lagzi az Óbester Panzióban volt, de forgott a kamera a Szent Anna-kápolnában (itt az esküvő jelenetét vették fel), a Szent Balázs-hegyen, valamint kompon és persze a már említett vitorlás jelenet során a Balaton vizében is.
A film főszereplői: Jakab Balázs, Mosolygó Sára, Kövesi Zsombor, Kanyó Kata, Lelkes Botond, Koós Boglárka, Nagy Márk, Mészöly Anna, Hrisztov Toma, valamint Mucsi Zoltán, Szabó Simon, Pálmai Anna, Kerekes Éva, Jordán Tamás. Nézzétek meg moziban!