Január 21-én és 22-én, a Himnusz megszületésének 200. évfordulójához és a magyar kultúra napjához kapcsolódva indul az Európa Kulturális Fővárosa programév – az ehhez kapcsolódó, 100 napos visszaszámlálást ünnepelték múlt pénteken Veszprémben.

Programbejelentő utcabált szerveztek október 14-én, pénteken Veszprémben. Már kevesebb mint 100 nap és Veszprém egy éven át viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet. A kulturális év célja, hogy a régiót európai szintű, kulturális és kreatív térséggé alakítsák, Veszprém központtal.

Az Európa Kulturális Fővárosa cím

Az Európa Kulturális Fővárosa címet több mint 30 éve hozták létre Melina Mercouri görög színésznő és akkori kulturális miniszter javaslatára, és azóta is az Európai Unió kultúrpolitikájának egyik legjelentősebb eseménysorozata. Magyarországon Pécs után most Veszprém és a Bakony-Balaton régió nyerte el a címet, amelyet a Covid miatt 2021-ről átütemezett erdélyi Temesvárral és a görögországi Elefszínával együtt visel majd 2023-ban.

Mike Friderika programfejlesztési igazgató a rendezvényeikről azt mondta: a régió 116 településének részvételével kétszáznál is több programot, programsorozatot rendeznek. Februárban például jön a tavaly elindult Holtszezon kortárs irodalmi fesztivál, márciusban a Petőfi-emlékév kap kiemelt szerepet, áprilisban megnyit az Acticity, a májusi Gizella Napokra Veszprém partnervárosaiból is hívnak művészeti produkciókat, a pünkösdi hétvégére pedig mintegy négyezer fiatal európai zenészt várnak Veszprémbe. Májusban ismét a gyerekeké lesz a Színházkert, míg az egykori Balaton Bútorgyár területén egy több ezer néző befogadására alkalmas rendezvényhelyszínt alakítanak ki. Jövőre negyedszer ad otthont a térség a Magyar Mozgókép Fesztiválnak, megrendezik a Dalvölgy Kárpát-medencei kórustalálkozót, a zalahalápi elhagyatott bányába fiatal építészeket várnak, Inotán, az egykori erőműben audiovizuális programokat rendeznek, ősszel pedig nemzetközi hegedűkészítő-találkozó is színesíti az eseményeket.

A város és a régió életét felpezsdítő programokat és projekteket 9 különböző csoportra, klaszterre bontották, melyek a következők: TeszVeszprém, Zene/Város, Élő régió, Törékeny Balaton, Rendhagyó, Hidak, Tükörkép, Jövő idő és Ünnep. Ezekről bővebben a program weboldalán olvashattok.

Forrás: Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, MTI 

Címkék