A veszprémi Művészetek Háza idén tavasszal ismét megrendezte az országosan is elismert, nagyszabású képző- és iparművészeti biennálét, a Veszprémi Tavaszi Tárlatot. A régió alkotóit felsorakoztató kiállításon visszatérő és új kiállítók munkáit néztük meg, és kiderült, hogy még mindig tartogat meglepetéseket a környék.

A Veszprémi Tavaszi Tárlat hagyománya több évtizedes múltra tekint vissza. Eddig triennálé volt, azaz háromévente szervezték meg, az idei évtől azonban biennálé, így már csak 2024-ig kell várni a következőre. A kiállítás nemcsak veszprémi, hanem a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa-projekthez kapcsolódó teljes régióhoz kötődő alkotók közül merít. 

A régió művészei egy helyen

A tárlat egy szép látlelet a régió művészeiről. Legfontosabb célja a közösségépítés, hiszen lehetőséget ad az alkotóknak arra, hogy megismerjék egymást” 

A tárlat egy szép látlelet a régió művészeiről. Legfontosabb célja a közösségépítés, hiszen lehetőséget ad az alkotóknak arra, hogy megismerjék egymást” 

– így fogalmazza meg Dohnál Szonja, a kiállítás egyik kurátora a Tavaszi Tárlat küldetését. Nem utolsósorban pedig mi is megismerhetjük, hogy mennyi tehetséges művészt adott a környék a magyar művészvilágnak. A kiállításon felsorakozó alkotásokat 162 művész 456 pályaművéből választották ki. Így természetesen a teljesség igénye nélkül mutatunk most be néhány – szerintünk kiemelkedő – alkotást.

Bár azt eddig is tudtuk, hogy rengeteg tehetséges alkotónak van valamilyen kötődése a Balatonhoz, azon viszont mi is meglepődtünk, hogy csak a veszprémi régióban ennyire nagy számban vannak jelen. A Tavaszi Tárlat – mint egy olvasztótégely – rengeteg művészt és a legkülönfélébb technikákkal készült alkotásaikat gyűjti egy helyre. 

Díjnyertes alkotások, visszatérő alkotók

Az idei év fődíját Várszegi Kata textiltervező iparművész kapta. A Regö rejtem című, díjnyertes installáció egy bábjáték díszletét és bábjait tartalmazza. A pályamunka vegyes technikával, textilből és fából készült, méghozzá kifejezetten kreatív módon: a művész még egy teknőt is felhasznált a mű megvalósításához. 

„Várszegi Kata mellett érdemes kiemelni Hamerli Juditot, aki a korábbi évek díjazottjaként tér vissza és állítja ki idei munkáját” – hívja fel a figyelmünket Dohnál Szonja a Point of Origin névre keresztelt műalkotásra. A fiatal festőművész munkája beton, festék, üveg és fólia felhasználásával készült, úgy, hogy az egymás mögé helyezett síkok egy térbeli test illúzióját keltsék. Ahogy elhaladunk az alkotás mellett, szinte plasztikusnak látjuk.

Bármi lehet művészet

Különösen értékeltük, hogy a tárlaton több olyan képzőművészeti pályamunka is szerepel, ami valamilyen kevésbé megszokott technikával készült. Így lett az egyik kedvencünk Zámori Eszter Tape Tattoo című munkája: a kineziológiai tapaszokra nyomtatott feliratok és a hozzájuk kapcsolódó kortárs táncvideó, a Toldi fantasy a környéken megtalálható emberi archetípusokra reflektál, és teszi mindezt a Toldiból származó idézetek felhasználásával. A kiállított tapaszok a videó – és a mellékelt táblázat – megtekintése után nyernek teljes értelmet, ahol a balatoncsicsói ékszertervező megjeleníti az őslakos, a bebíró, a turista és a vállalkozó karakterét is.

Szintén nagyon érdekesnek találtuk Tábori Csaba A vacsora című olajfestményét. A festőművész vászon helyett egy szekrényajtót választott alapnak. Az ajtó kazettái a régi fatemplomok világára emlékeztetnek, az pedig csak hab a tortán, hogy a kurátorok egy tónusban tökéletesen hozzá illő tapéta előtt és egy gyönyörű, barna cserépkályha mellett állították ki.

„Mintha direkt oda festették volna”

Dohnál Szonja és Grászli Bernadett, a Veszprémi Tavaszi Tárlat kurátorai a hatalmas, 152 képző- és iparművészeti alkotásból álló gyűjtemény installálásakor nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a legjobbat hozzák ki az alkotásokból. Tudatos rendezési elv volt például a palota különböző színű szobáihoz passzoló alkotások kiválogatása.

„Mi is meglepődve tapasztaltuk, hogy egy-két kép egészen olyan, mintha direkt oda festették volna” – meséli Dohnál Szonja az egyik személyes kedvencünkről, Horváth Róbert Jukka a kertünkben című olajfestményéről.

„Mi is meglepődve tapasztaltuk, hogy egy-két kép egészen olyan, mintha direkt oda festették volna” – meséli Dohnál Szonja az egyik személyes kedvencünkről, Horváth Róbert Jukka a kertünkben című olajfestményéről.

A tárlat több, jól elkülöníthető szakaszból áll: a Dubniczay-palota épületében elsősorban festmények, szobrok, printek és grafikák láthatók. Az iparművészeti munkák nagyrészt a Várgalériában kaptak helyet, a Magtár épületben pedig ismét a képzőművészet került fókuszba. Ettől függetlenül érdemes kipihenten érkezni, mert egy ilyen mennyiségű és ennyire diverz anyagot nem könnyű egyszerre befogadni.

Még több Tavaszi Tárlat

A Veszprémi Tavaszi Tárlattal egy időben több kiállítás is látható a környéken. Korényi Dalma és Somogyi Győző a Tárlathoz kapcsolódó, tematikus kiállítása a Csikász Galériában kapott helyet, és április 16-ig várja az érdeklődőket. A felkérést a szervezők egyfajta tiszteletadásnak szánták, ugyanis amellett, hogy a művészházaspár fontos szerepet tölt be a környék kulturális életében, mindketten idén lesznek 80 évesek.

Szintén a Dubniczay-palotában látható az Érintkezések / Contacts kortárs ékszer- és textilkiállítás, amit Dohnál Szonja, a Tavaszi Tárlat egyik kurátora rendezett. Bár független a nagyszabású tárlattól, mindenképp megér egy pillantást.

A tavaly meghirdetett művészeti pályázaton sikeresen szereplő 109 kiállító 152 alkotása 2022. április 16-ig tekinthető meg a Dubniczay-palotában és a szomszédos Várgalériában, valamint a Magtár kiállítóterében.

Címkék