Mikrokoncerteket, színházi előadásokat, valamint más kulturális programokat szerveznek a hévízi tó melletti véderdőben, már most áprilistól.

A nemrég megújult hévízi véderdőben (ahol tanösvényt és kilátót is kialakítottak) kulturális programokat fognak szervezni a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik helyi kezdeményezéseként áprilistól egészen októberig.

Amellett, hogy gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szerveznek vezetett túrákat a természetvédelem jegyében, színházi előadásokat, performanszokat, zenés-táncos produkciókat is láthatunk a termáltó véderdejében. Az erdei sétányok több pontján akadhatunk majd mikrokoncertekbe, a gyerekek pedig bábszínházi előadásokon és erdei iskolai foglalkozásokon is részt vehetnek – sorolta Pálffy Tamás, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, hozzátéve: kifejezetten ökobarát programokat találtak ki, amelyekhez nincs szükség színpadra, áramra és nem jár hulladékkal sem.

Első pályázatként a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. (HTN) közel 13 millió forintot nyert el az Erdei Misztérium vagy Játék a Zöldben elnevezésű ötletéhez, amely ökobarát módon egyesíti a kulturális és természetvédelmi programokat. 

Forrás: MTI 

Címkék