A Káli-medence meghatározó közösségi tere, a Pegazus idén nyáron nyit ki utoljára.

„Úgy tűnik a Pegazus ebben a formában utoljára nyitja meg hívogató, borostyános kapuját. Nem tudjuk még mit hoz a jövő, de szeretnénk ezt a nyarat még Veletek eltölteni!”

„Úgy tűnik a Pegazus ebben a formában utoljára nyitja meg hívogató, borostyános kapuját. Nem tudjuk még mit hoz a jövő, de szeretnénk ezt a nyarat még Veletek eltölteni!”

– osztotta meg a hírt a szentbékkállai kultkocsma Facebook-oldalán. Az eredetileg Esterházy-kúria két lelkes fiatalnak, Fegyverneky Sárának és Auguszt Olivérnek köszönhette újraéledését. Pegazus a Káli-medence meghatározó közösségi tere lett az elmúlt években, ahova nemcsak egy jó fröccsre, de jól lakni, kiállítást nézni, vagy éppen koncertet hallgatni, de még tematikus minifesztiválokra, különböző zenés, filmes és jógakurzusokra is betérhettünk, betérhetünk még az idei nyáron.

A zárás híre már jó ideje lógott a levegőben, hivatalosan korábban erre pletykaként hivatkozott a hely, és nyugtattak meg mindenkit, hogy idén ki fognak nyitni. Ez így is lett, július 1-től várnak mindenkit az utolsó szezonra, a zárás pontos dátumát még nem tudni. 

Címkék