A térség jellegzetes képződménye, a vörös homokkő ahol csak felbukkan, egyedülálló atmoszférát teremt. Nincs ez másképp az alsóörsi szórakoztató központnál sem, ahol a vörös félkörök lélegzetelállító látványt nyújtanak – főleg, ha a magasból szemléljük őket. Drónfotókon az AMFI – Alsóörs.

Bár alsóörsi Amfiteátrum néven ismerjük, valójában nem az ókorból fennmaradt romok egyike. A Csere-hegyen található félkörívesre vájt sziklafal az egykori vöröskő bánya maradványa. Miután a korábban is színházként működő Amfiteátrumot felújították, 2021-ben szórakoztató- és kulturális központ nyílt a helyén. Az AMFI tökéletes családi úti cél: színház, planetárium és egy digitális kalandjáték is helyet kapott a hatalmas területen, emellett játszótér, csocsó, pingpongasztal, büfé és a területen elszórt pihenők teszik teljessé a kikapcsolódást.

A Varázserdő névre keresztelt játék digitális eszközök segítségével csalogatja a résztvevőket az Amfiteátrumban található erdőbe. A játék tartalma (pl. kérdések, feladványok) egyedi igények szerint alakítható, így ugyanúgy játszhatnak vele egy csapatépítő tréning résztvevői, mint iskolás csoportok. Az AMFI idén a Kultkikötő egyik helyszíneként is működik, így a színházi előadások mellett koncerteken is részt vehetünk. Itt található az ország egyik legnagyobb planetáriuma is, ahol érdekes ismeretterjesztő vetítések várják az érdeklődőket. Nézzétek meg fotósunk, Kőrösi Tamás fotóit erről a különleges helyszínről!

Címkék

Elérhetőségek

AMFI – Alsóörs 8223 Alsóörs, Varázserdő utca 3. Facebook-oldal Weboldal