Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Aktív

Bicikliút készül idén nyárra Kéthely és Balatonmáriafürdő között

Három kilométeres kerékpárút készül Kéthely és Balatonmáriafürdő között.

A fejlesztés a mintegy 3 kilométernyi kerékpárúton kívül járdák, padkák építését, kerékpársávok kijelölését, a kerékpáros átkelőket érintő közvilágítás-fejlesztést és egyebek mellett a csapadékvíz-elvezetést is magába foglalja.

A kerékpárút érinti Balatonújlakot, Balatonkeresztúrt, és meglévő kerékpáros hálózatokat kapcsol össze, mivel északon csatlakozik a Balatoni bringakörúthoz, délen a Marcali-Kéthely kerékpárúthoz

A kerékpárút építése a tervek szerint 2023 júliusára fejeződik be.

Forrás: MTI 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Aktív

Egy teljesen új nyomvonalon is körbetekerhetjük a Balatont

Egy 400 kilométer hosszúságú, nem hagyományos kerékpárúton vezető, de kitáblázott útvonalon is körbetekerhetjük a Balatont.

Aktív

A Balaton-felvidéki tanúhegyekre hivatkozva lefújták egy napelempark építését

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a tájkép megóvására hivatkozva a védelmébe vette a Tapolca melletti területet.

Neked ajánlott

A