Krimitalálkozó, koncertszínház, hiphopseregszemle és rengeteg koncert várja az irodalom és annak határműfajai iránt rajongókat a Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztiválon Veszprémben, február 23-26. között. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt irodalmi rendezvényén 4 napon át több mint 100 programra kerül sor 13 helyszínen.
A fesztivál eredeti koncepciója idén sem változik: az először 2022. februárjában megrendezett Holtszezon egy olyan összművészeti fesztivál, amely elsősorban az irodalomra, azon belül is azokra a határműfajokra helyezi a hangsúlyt, amelyeket sokan kedvelnek, de ritkán találkozhatunk velük kulturális eseményeken. Ilyen például a fantasy, képregény, dalszöveg, hiphop, sci-fi és a krimi műfaja.
A négy nap során nem csak alkotóműhelyeken és előadásokon vehetnek részt az érdeklődők, hanem olyan újdonságokkal is, mint a Magyar Krimiszemle csapatának szervezésében megvalósuló első hazai krimitalálkozó, és 2023-as év talán legjelentősebb hazai hiphopseregszemléje is várja majd az érdeklődőket. Olyan népszerű zenészek és formációk lépnek színpadra, mint a Beton.Hofi, a Slow Village, vagy Lil Frakk.
De lehet bulizni Platon Karataev, Beck Zoli, a Mayberian Sanskülotts és iamyank koncertjén, és Szűcs Krisztián/Heaven Street Seven lemezbemutatóján is. Ősbemutatóra is sor kerül: a fesztiválon lesz hallható először Vecsei H. Miklós, Junior Prima díjas színész és a POKET Zsebkönyvek megálmodójának koncertszínházi előadása is.
A fesztivál nemzetközi vizekre is evez, hiszen idén több neves nemzetközi alkotó is csatlakozik az eseményhez. Itt lesz Leopold Maurer bécsi képregényrajzoló, vagy Kira Poutanen, a finn ifjúsági irodalom sztárja.
Az eseményekhez olyan
ikonikus veszprémi kiállítóterek, klubok, találkozási pontok biztosítják a
helyszínt, mint az Íródeák, a Szeparé, a Wine &Vinyl, az Expresszó, a
Papírkutya vagy a KUNSZT.
A Holtszezon rendezvényei idén ingyenesen látogathatók, de bizonyos események előzetes regisztrációval tekinthetők majd meg.
A részletes programokról és a további feltételekről a fesztivál honlapján és a Facebook-oldalán találtok bővebb információt.