Szuperhősök és emojik egy életmű margóján – Megnéztük a Bak Imre-kiállítást Füreden

Absztrakt, geometrikus, színes és monumentális

Bak Imre a magyarországi neoavantgárd egyik legfontosabb, külföldön is elismert és nagyra tartott művésze. Életművét már a kezdetektől meghatározták a geometrikus formák, a monumentális méretek és a vad, erőteljes színek. A Vaszary Galéria kiállítása, amely a Helyzetek címet kapta, azért különleges, mert először láthatjuk egyben Bak Imre 2004 és 2022 között készült műveit.

A képeken átívelnek az elmúlt közel két évtized meghatározó történései, láthatjuk, hogy a művész miként élte meg a pandémiás időszak bezártságát, és azt is, hogy mennyire foglalkoztatta a kortárs popkultúra és a digitális világ. A kiállítás vége felé pedig az erőteljes, nyers színek pasztellekbe fordulnak, az utolsó teremben szemtanúi lehetünk annak, hogyan zárja le Bak Imre évtizedek kreatív alkotómunkáját. 

„Gyakran a festő sem tudja, hogyan jön létre a varázslat, legfeljebb csak törekedni tud a megvalósítására.”

A kortárs képzőművészetet sokszor éri az érthetetlenség vádja, főleg az absztrakt és a geometrikus formák között nehéz felfedezni a mondanivalót. Bak Imre képei azonban zsigerileg hatnak, a sokszor arcokra, tekintetekre, házakra és az otthonra emlékeztető képei rég elfeledett érzéseket, nosztalgiát és új gondolatokat ébresztenek bennünk. A kiállítás – mely Fehér Dávid művészettörténész remek kurátori munkáját dicséri – kiváló érzékkel vezet minket végig az életmű utolsó szakaszán. Ahol kell, kézen fog és világos magyarázatokat ad, ahol pedig szükséges, engedi, hogy az érzelmeinkre hasson a művészet. A tárlat különlegessége, hogy Bak Imrével szoros együttműködésben készült, de a megnyitóra már a művész tavaly decemberi halála után került sor.

„A művész csak birkózik anyagával. A vászonra súlyos, tömör festékmasszából képzett, optikailag hatásos színeket igyekszik felvinni. A színek fényeket, árnyékokat, végső soron tereket jelölnek. A színes terek foltokba rendeződnek.” 

Arcok és tekintetek

A tárlat elején a korai 2000-es években készült absztrakt festmények geometrikus vonalai között ablakok, égitestek, csillanások, fókuszpontok és vibráló, pixelszerű négyzetek jelennek meg, amelyek az időszak kulcsmotívumainak tekinthetők. Bak Imre egészen a portréfestészet gyökeréig visszanyúlt, nem véletlenül érezzük úgy a kiállítás termeiben, hogy átható tekintetek figyelnek minket, a geometrikus képekben arcokat és pillantásokat vélhetünk felfedezni.

„Matisse fogalmazásában: a festészet nem formák színezése, hanem színek formálása.” 

A felborult világrend remixe

Bak Imre későbbi, 2020-ban készült képei izgalmas lenyomatai annak, hogyan élte meg a művész a pandémiás időszak bezártságát és nehézségeit. Bak itt izgalmas technikához nyúlt, a Helyzet című sorozat készítése során a közelmúltban készült képeinek szitanyomatait darabolta össze és alkotta őket új egységekbe rendezve, szó szerint újravágta, remixelte eddigi alkotásait. 

Ezek a művek azért is nagyon erőteljesek, mert vizuálisan abszolút szimbolizálják azt a bizonytalanságot, amit ebben az időszakban átéltünk, illetve azt az önismereti munkát, amiben a magunkról és az eddig biztosnak hitt világrendről alkotott elképzelésünket újra kellett formálni. Az éles, megtört vonalakban ráismerhetünk saját dühünkre, kiszolgáltatottságunkra, főleg, hogy a mély színekben a képkeretek üvegezése által saját arcunk vagy a kiállítás többi képe tükröződik vissza. 

„Egyetlen cél lehet ezután – melyet elérni nem, csak megközelíteni lehet –, hogy ez a tér a végtelen teret, azt az egyáltalán nem üres Semmit, tehát magát a lét titkát jelentse, jelenítse meg, amiről Heidegger azt mondja: »A művészet lényege a létező igazságának működésbe lépése.«”

Mit keresnek itt a szuperhősök maszkjai és Pikachu?

A Helyzet-sorozat 2020-ban nagyméretű festményekkel folytatódott, ahol olyan, szintén nagyon aktuális kérdések foglalkoztatták Bak Imrét, mint a popkultúra digitális ikonjai, képregényszerű figurái és emojijai. A sorozat fő képe, a Helyzet I. a megszokott redukált motívumokból építkezik, de kirajzolódik benne egy stilizált macskafejhez hasonlító emoji is, sőt, nekünk egyből a népszerű rajzfilmkarakter, Pikachu jutott eszünkbe. Ebből is jól látszik, ha engedjük, hogy a kortárs művészet hasson ránk, akkor könnyen észrevehetjük, hogy a néha nehezen érthető absztrakció mögött a minket körülvevő világ mindennapjai foglalkoztatják a művészeket.

A sorozat többi darabja hegyes kiszögellésekből és szilánkokból felépülő maszkjairól a szuperhősfilmek és -képregények ikonikus alakjaira asszociáltunk, akik a digitális világ szűrőjén át megtörve szivárogtak át az analóg festményekbe. Bak Imre rendkívüli játékosságáról és nyitottságáról tesznek tanúbizonyságot ezek a festmények, ahol önmaga és az egész világ hozzáállását vizsgálja a vibráló, néhol agresszív, dekonstruált formák mögött.

Pasztellbe forduló búcsú

A kiállítás legkülönlegesebb része az utolsó terem, ahol szinte tapintani lehet azt a varázslatot és mágikus erőt, ami végső soron a művészet lényege. Ebbe a térbe lépve elsőre érezhető a változás: az eddigi erős színek és harsány árnyalatok pasztellbe fordulnak, és tudjuk, hogy ez itt már a búcsú ideje. Búcsú az alkotástól, a műteremtől, egy hosszú élet egész munkájától. A képeket nézve rengeteg érzelem kavarog bennünk: boldogság, hogy szemtanúi lehetünk egy ilyen csodás életműnek, szomorúság, hogy rögtön el kell búcsúznunk egy olyan művésztől, aki a kiállítás során közel került hozzánk.

A sorozat címe is érzékeny, megható: a Csend változatait láthatjuk, a világos tónusok, a törtfehérek dominálnak a festményeken, amelyek szinte földöntúli fényt sugároznak. A művek készítése közben Bak Imre sokat emlegette, hogy szeretné lezárni az életművét.

A művész utolsó képe az Örök totem címet viseli, Gustave Courbet 1866-ban készült festményének, A világ eredetének parafrázisaként készült az alkotás. A születésre és az elmúlásra, a valami és a semmi, a lét és a nemlét közötti megfoghatatlan és láthatatlan átmenetre reflektál. Visszatekint, összegez, búcsúzik, és egy meghatározó művészettörténeti vonatkozással, szerényen és alázatosan zárja le az alkotói pályáját. 

Ha időt és teret engedünk annak, hogy komótosan szemlélődve hagyjuk magunkat érzelmeink, saját asszociációnk által végigvezetni a kiállításon, akkor az utolsó teremben átélhetjük azt a katarzist és varázslatos pillanatot, amely hatás kiváltása a művészet mindenkori célja.

A kiállítást 2023. április 30-ig tekinthetjük meg a balatonfüredi Vaszary Galériában. Ha szeretnétek jobban megismerni Bak Imre életművét, és belesnétek egykori műtermének kulisszatitkaiba, akkor olvassátok el a testvéroldalunkon, a We Love Budapesten megjelent cikkünket, ahol a művésszel a műtermében interjúztunk.

Az idézetek forrása: Bak Imre: A végtelenről a festészetben (2000), in: Bak Imre 2001–2003, Budapest, 2003, 9.

Felhasznált irodalom: a kiállítás katalógusa és Fehér Dávid kurátor kiállításhoz írt szövegei