30 kulturális programra és 11 túrára kerül sor a Nagyvázsonytól egészen Szigligetig, gyönyörű környezetben csordogáló patak, az Eger-víz mentén áprilistól októberig. Az „Eger-víz patakművészeti őrség 13 településen a Balaton északi partján” elnevezésű program ötletgazdája és vezetője Márta István zeneszerző, a Művészetek Völgye alapítója.

Az Eger-víz 32 km-en át folyik, Nagyvázsonytól Kapolcson és Monostorapátin át, Hegyesd, Tapolca-Diszel és Nemesgulács irányából éri el Szigligetet. Aki járt már a Művészetek Völgyében, biztosan pihent már a partján, vagy gázolt át rajta.

A környező települések önkormányzatai, civil szervezetei, iskolái a kultúra, a művészet, a tudomány és az oktatás segítségével hívják fel a figyelmet az élővizek fontosságára a jelen és jövő generációi számára az „Eger-víz patakművészeti őrség 13 településen a Balaton északi partján” elnevezésű projekttel, amelynek ötletgazdája és vezetője Márta István zeneszerző, a Művészetek Völgye (korábban Kapolcsi Művészeti Napok) alapítója.

A nagyvázsonyi várban, március 22-én tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az áprilisban induló és októberig tartó „Eger-víz Napok” keretén belül 26 helyszínen 30 kulturális programra és 11 túrára kerül sor Nagyvázsonyban, Pulán, Öcsön, Vigántpetenden, Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban, Hegyesden, Tapolca-Diszelben, Gyulakeszin, Kisapátiban, Nemesgulácson és Szigligeten.

A patak és a források mellett fellép többek között a Duna Szimfonikus Zenekar, Érdi Tamás, Boros Misi, a Mandel Quartet, Juhász Réka és zenekara, Gryllus Vilmos, Szirtes Edina Mókus és zenekara, Tárkány Kovács Bálint és a Trió Hollóének Hungarica Régizene Együttes.

Szabadon látogatható kiállítás is nyílik HÍD- Tájművészeti Ösvény névvel. A megnyitóra április 29-én kerül sor, amikor 11 kortárs alkotóművész – egy egyhetes alkotótábort követően – bemutatja szabadtéri tájművészeti alkotásait, amelyeket Nagyvázsonytól Monostorapátiig helyeznek el.

Szemléletformálási projektek is születnek az „Eger-víz jövőjéért” címmel: elkészül a vízgyűjtő terület problématérképe, lesznek jövőkép, vízmegtartási- és kiskertes workshopok, mezőgazdasági szakmai programok is. A Pannon Egyetem kutatást készít, amelynek témája  a helyi lakosok és a patak kapcsolata. A kistérségben található három iskola tanulóinak edukációs programokat is szerveznek „Malmok és kérészek” címmel, és a patak melletti közös szemétszedésre is sor kerül.

Az Eger-víznek meghatározó szerepe volt a falvak életében, a patak valaha 39 malmot hajtott meg. Az 1960-as években kezdődő és 30 évig tartó bauxitbányászat, egy szabálytalanul létesített halastó és a klímaváltozás miatt a valaha bővizű patak vízhozama ma már átlagosan csak mintegy 10 százaléka a korábbinak. A tavalyi aszályos évben pedig Pula és Kapolcs között teljesen ki is kiszáradt a meder.

A projektgazda Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet több kiadványban és jelenteti meg a települések emberi, táji és épített értékeit.

A program a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Pannon Egyetem, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balatoni Limnológiai Intézet, a WWF Magyarország, a Capa Központ, a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület és az NKA segítségével valósul meg. További részletek a weboldalon.

Címkék