Amikor elérte a magyar tengert a bicikliláz – Így kerekeztünk anno a Balatonnál

A Sport-Világ 1895. július 21-i száma adott hírt a keszthelyi Balaton Kerékpáros-Egylet megalakulásáról: „Az a táj, melyet a természet a turisztika gyönyörévé alkotott, a Balaton vidék megnyi­totta kapuját sportunknak. A »Balaton Kerék­páros-Egylet Keszthelyen« megalakult, s az új egyesületnek már is 20 működő tagja van… Az egylet jelvénye nemzeti színű pajzs, felső részén a Balaton egy vitor­lással, középen az egylet neve: Balaton, alsó ré­szén pedig egy kerékpáros. Egyenruha színe kék. A fiatal egylet megalakulása óta már egy házi versenyt rendezett.”

Az egylet az első kerékpárversenyt 1896 júliusában rendezte meg, 1897. augusztus 1-jén pedig a 183 kilométeres I. országos országúti nyílt kerékpárversenyen, a Budapest–Keszthely távon próbálhatták ki magukat a sportolók. Az útirány a következő volt a Pesti Hírlapban is megjelent kiírás szerint (1897. július 19.): „Budapest, Martonvásárhely, Velence, Sz.-Fején ár (a városon keresztül vezető utat jelző póznák és kerékpárosok mutatják), Csór, Inota, Vár­palota, Hajmáskár, Veszprém, Nagy-Vázsonv, Petend, Kapolcs, Monostor-Apáti, Díszel, Tapolca, (eddig lásd a Magy. Kerékp. Szöv. Úti könyvének II. füzetét), Balaton-Ederics, Keszthely. (Tapolcától Keszthelyig letérés nélküli minta-országút vezet.)”

A győztes az egyesület aranyérmével és 200 koronával lett gazdagabb.

1897-et írunk, amikor Hock János, a Pesti Napló tárcaírója arra keresi a választ, hogy illik-e a hölgyekhez egyáltalán a biciklizés. Nem kötődik közvetlenül a Balatonhoz a kérdésfelvetés, de fontos, ha szeretnénk látni, mennyit változott néhány évtized alatt mindez.

„A biciklizés ma már merészen kilépett a sportmulatságok szűk keretéből s nem egy, de húsz társadalmi osz­tálynak lett mindennapi szükségletévé. […] A polgári asszonyok, legalább a nagyvárosban, és fényes nappal, nem mernek felülni a biciklire. Elkövetkezik-e az az idő, amikor a bicikli használata a csinos és fiatal nők köré­ben is általánossá lesz? Megszünik-e az a kifogás, hogy a biciklizés nem igen illik az asszonyi nemhez, s hogy a vasparipán ülő asszony épp annyira nem tetsző látvány a szemnek, mint amennyire kedves és elbájoló a cilinderes, lovagló urinő?” (Pesti Napló, 1897. július 5.)

A kerékpározás a századfordulón már „rendes fürdői szórakozásnak” számít, legalábbis az 1900-as kiadású, Boleman István: A balatonparti fürdők és üdülőhelyek leirása (Budapest, 1900) című írása szerint.  „Evezés, csolnakázás és egyéb vízi-sport egy oldal­ról sok mulatságot nyújt, másrészről mint testedző gyakorlat is figyelmet érdemel. A rendes fürdői szórakozások: lawn-tennis, térzene, táncz és hangverseny estélyek, kerékpározás és lovaglás itt sem hiányoznak, ezekhez járulnak még a nyári kerék­pár-, úszó- és lóversenyek.”

Dr. Bognár Mátyás, a Gondolatok a Balatonról című, 1909-ben megjelent könyv szerzője már a kerékpárutak építését sürgeti a Somogyi Hirlap hasábjain (1908. május 19.).
 

Az egész tó területén árnyékos bicikli-, esetleg automobilutak lennének építendők. Így legalább 20-25 év múlva lenne a svájci vagy az olasz tavakhoz hasonló Ba­latonunk, melynek csodájára járna a világ. 

A bicikliszállítást is meg lehetett oldani. A képen a Helka vagy a Kelén hajó viszi a kerékpárt, a háttérben a szántódi földnyelv. 

Fél évszázad telt el a Pesti Napló idézett dilemmája óta, és a tónál már vígan kerekeznek a nyaralók, köztük a hölgyek is: „A változások legszembe­tűnőbbje, hogy köröskörül a Balaton mentén kitört a bicikliláz. Vonat, autó, repülőgép, hajó, motor­csónak és ökrösszekér, va­lamint az apostolok lovai ugyanolyan mennyiségben és minőségben találtatnak ma is, mint régebben, a fürdőző- és nyaralóközön­ség azonban lenézi ezeket a közlekedési alkalmatosságo­kat és inkább biciklizik. Almádiban és Földváron több a bicikli, mint a fű­szál. Különösen a fiatal és még fiatalabb évjáratú hölgyközönség rajong a velocipéid ükunokájáért, de láttunk már hetvenéves öregurat is vígan kerekezni.” (Forrás: Szinházi Magazin, 1942, 30. szám, július. 15., televíziós helyszíni közvetítés a Balaton partjáról.)

Ma is elismerő tekinteteket kapna ez a Puch Styria kerékpár és elegáns gazdája. A kép a balatonkenesei Székesfővárosi Tisztviselők Üdülőjében (a későbbi Honvéd üdülőben) készült 1954-ben.

Bakancsilstás program 1959-ből: naplamente Tihanyban. 

Ilyen volt tekerni Balatonszéplakon 1960-ban (az Egressy Gábor utca a Hungária utca felé, jobbra a 2. szám).

A tókerülés igazán menő hobbi volt, többek között Németh László édesapja is vállalkozott rá. Az író többször nyaralt Balatonkenesén és Balatonföldváron, később pedig gyakori vendége volt Lipták Gáborék híres füredi házának. Így idézi fel az emléket a Jelenkorban, „Mi köt a Balatonhoz” című írásában, 1963-ban (7. szám):  „Apám nem volt velünk: Szolnokról jött meg egy este, új, fényes biciklijén. A bicikli akkor még sporteszköz volt s a nyaralók között általános csodálkozást keltett a sportember tanár, aki megnézett bennünket s másnap tovább ment kedves írója, Eötvös Károly útján, a Tavat meg­kerülni.”

A hatvanas években már sokan vágtak neki felpakolt csomagtartókkal az útnak. A kép 1962-ben készült, Szigligeten, a háttérben a Szent György-hegy látható.

Emlékszik még valaki, milyen volt a 7-es úton tekerni? A képet Balatonboglár határában lőtték, 1962-ben.

1963-at írunk. A Csepel Vas- és Fémművek Kerékpárgyárában készült női és férfi kerékpárok reklámjának aligha találhattak volna szebb helyszínt. A fotó a PANNONIA Külkereskedelmi Vállalat számára készült.

Van, akit az sem zavar, hogy már a vízben teker.

...de a jég sem akadály.

A hűsítőárus triciklin, a kor jellegzetes járművén szállítja az árut az egyik strandon, 1977 júliusában. A magánszektor-szereplők, a maszekok és a jattból élők jól kerestek a nyári idénymunkák idején.

1987. április: „Fiatalok élvezik a tavaszi napsütést kerékpározás közben Balatonfüred egyik hídján. Az utolsó áprilisi hétvégén a szinte már nyárias időjárás sok hazai és külföldi kirándulót csalt ki a Balaton partjára” – olvasható az MTI fotójának aláírásában. 

Ezt a cikket 2021-ben publikáltuk először.