A horgászat valójában meditatív tevékenység, és minden egyes fotó visszaadja az elmélyülést és nyugalmat, és ez különleges zen hangulatot kölcsönöz a felvételeknek. Akár a 30-as évek cölöpökre épített kabinja, akár a nádas rejteke, akár a bélatelepi strand mellett található Kagylós part a helyszín, a horgászatot ábrázoló képek az évszámtól és a helyszíntől függetlenül időtlenséget árasztanak.
Az első fotón egy 1936-os horgászatot örökítettek meg:
A horgászathoz itt a Tihanyi-félsziget adja a hátteret. A kép 1939-ben készült.
1942, Balatongyörök: horgászbotokkal hazafelé tartó társaság.
Az öltönyben, több bottal horgászó férfit is Balatongyörökön örökítették meg 1943-ban.
A siófoki móló 1943-ban. Hátratett kézzel Carl Lutz svájci diplomata látható, aki 1942-45-ig volt Svájc budapesti alkonzulja, és a holokauszt idején több tízezer zsidót mentett meg a deportálástól.
Csónakban horgászó vasutas Örvényesen, 1955-ben. A fotót Ráth Károly készítette.
Lencsevégre kapták Fischer Annie zongoraművészt is, ahogy Balatonakarattyán horgászik 1962-ben.
Horgászat a balatonalmádi Lottó Üdülőtep közelében 2019-ben. A nyaralótelepet azoknak építették, akik a hatvanas években tárgynyereményekre pályáztak és balatoni üdülőt nyertek. A kis alapterületű lakok generációról generációra öröklődnek.
2021-ben is szeszélyes volt a májusi időjárás. A horgászokat a szokásosnál hűvösebb idő sem tartotta távol hobbijuktól a Fonyód melletti Kagylós parton.
... és a vízben.