Ritka pillanatok egyike, hogy a Parlament és a budai Vár előtt, Budapesten láthatjuk a balatoni hajókat.
„A szerdán délelőtt Komáromból elindult 7 hajóból álló, kötelékbe kapcsolt konvoj a csütörtök reggeli órákban a Duna budapesti szakaszán haladt keresztül”
„A szerdán délelőtt Komáromból elindult 7 hajóból álló, kötelékbe kapcsolt konvoj a csütörtök reggeli órákban a Duna budapesti szakaszán haladt keresztül”
– osztotta meg a fotókkal mellékelt hírt a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) Facebook-oldalán. Tegnap számoltunk be arról, hogy megkezdődött az új hajók szállítása a Dunán. A két katamarán és két komp hónapok óta szállításra előkészített állapotban várta, hogy a Balaton vízállása, valamint az időjárás lehetővé tegye a vízi szállításukat.
Végül június 13-án nyitották meg a Sió-zsilipet amiért a Balaton elérte (sőt, meg is haladta már) a 120 centiméteres szabályozási szintet. A hajók pedig június 21-én délelőtt indultak el a komáromi hajógyárból. A flottához időközben csatlakoznak a Sió csatornán történő szállításban közreműködő dunai hajók, írják.
A tervek szerint a hajók a nap végére érkeznek meg a Sió csatorna torkolatához, a keselyűsi zsiliphez. A konvoj megbontása után a hajók átzsilipelnek a Sió csatornára és onnan folytatják 121 km-es útjukat a Balaton felé. A csatornán az új hajók már egyesével, vontató és tolóhajók segítségével fognak tovább haladni, mely összességében közel 20 hajóból álló flottát jelent.
A két új komp a Szántód és Tihany nevet kapja, a két új katamarán pedig Balaton és Tomaj néven fog forgalomba állni.