Az elmúlt időszakban a magyar vizeknek rendkívül alacsony a vízállása, a jelenségért pedig nem lehet okolni egyetlen száraz nyarat. A Balaton vízgyűjtőjén például 2021 és 2026 között, azaz öt év alatt, 500 milliméter csapadékhiány alakult ki, az utolsó tél során pedig a csapadék 26 százalékkal maradt el az átlagtól – összegzi az ELTE a közleményében.
Az aszály során fontos szerepe van annak, hogy a tartós anticiklonok és magaslégköri gerincek eltérítik vagy gyengítik a csapadékot hozó frontokat, napos száraz időjárást eredményezve. Mint írják, eközben a meleg levegő, a nap és a szél fokozza a tavak párolgását, a kiszáradó talaj pedig erősíti a felmelegedést. Ilyenkor egyre kevesebb energia jut párologtatásra, és egyre több a felszín és a levegő közvetlen melegítésére. A globális felmelegedés önmagában nem felel minden egyes aszályért, de magasabb hőmérsékleti alapról indulva növeli a párolgási vízigényt, és gyakoribbá, hosszabbá és intenzívebbé teszi a hőhullámokat.
A Balaton klímaarchívuma és a legszárazabb időszak
Az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék, a Pannon Egyetem és a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatókötpont Földtani és Geokémiai Intézet munkatársai Magyari Enikő vezetésével a Balaton Szemesi-medencéjéből kiemelt üledékmagot vizsgálták.
A Balaton történetében két olyan időszakot azonosítottak, amikor a párolgás erős, a vízszint pedig tartósan alacsony volt, körülbelül 8050-7350, illetve 5450-4500 évvel ezelőtt.
A két időszak közül az első volt a legszárazabb az elmúlt 11 ezer évben. Ekkor a nyarak melegebbé váltak, miközben kevesebb nedvesség érkezett a térségbe. A tó vizének fokozott párolgását az üledékben megőrződött geokémiai nyomok is jelzik, emellett a környéken a szárazságtűrő, sztyeppei növényzet is elterjedt.
Az ősi vízállás nem fejezhető ki pontosan a mai siófoki vízmérce centimétereiben, a becslések szerint azonban a vizsgált mag helyén a vízmélység mindössze körülbelül 2,5–3,5 méter lehetett, szemben a 2017-es 4,2 méterrel, amely nagyságrendileg 0,7–1,7 méterrel alacsonyabb vízfelszínt jelez – összegzik. A mélyebb nyílt vízi terület összehúzódott, és főként a Szemesi-medencére korlátozódhatott, de a tó nem száradt ki teljesen.
A kutatók radiokarbonos kormeghatározással állapították meg az üledékrétegek korát, majd többféleképp vizsgálták a Balaton környezetének elmúlt évezredekben történt változásait. Az üledék kémiai és ásványi összetételének, valamint a bennük található elemek és izotópok arányának elemzéséből a párolgásra és a vízszint ingadozásaira következtettek. Emellett mikroszkópos, üledéktani és geofizikai mérésekkel a vízben képződött karbonátásványok szerkezetét és a tómeder múltbeli változásait is feltárták. Nem csupán az üledék kémiai összetételét, hanem az egykor kivált magnéziumtartalmú kalcit és protodolomit kristályszerkezetét is felhasználták a párolgás és a vízszintváltozások rekonstrukciójára.
Ismét ilyen idők előtt állunk?
A kutatók szerint rövidtávon ezt nem lehet pontosan megjósolni, és az ősi, valamint a mai vízszintek nem feleltethetők meg közvetlenül egymásnak. Honti Márk és munkatársai 24 regionális klímamodellre épülő vizsgálata azonban rámutat arra, hogy külső vízpótlás nélkül a század folyamán egyre gyakoribbá válhatnak a rendkívül alacsony vízállások.
A legrosszabb forgatókönyvek szerint a Balaton vízszintjének csökkenése 2050 után felgyorsulhat, a század végére egyre gyakoribbá válhatnak a rendkívül alacsony vízállások, és külső vízpótlás hiányában a Balaton akár a
több ezer évvel ezelőtti nagy aszályokhoz hasonló állapotokhoz is közel kerülhet.
Ezek a kutatások segíthetnek abban, hogy a vízpótlásról, a vízszintszabályozásról és a parti infrastruktúra átalakításáról ne csak a következő száraz év, hanem a következő évtizedek szempontjából döntsünk.
A tanulmány a Quaternary Science Reviews folyóiratban jelent meg.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
