Keresés EN

Ez is érdekelheti

látnivalók & kultúra

Tetőt kapott és megújult a kisdörgicsei templomrom

Az utóbbi években nagyon rossz állapotba került kisdörgicsei templomromot egy XIX. századi kép alapján rekonstruálták. A cél az volt, hogy rom helyett egy működő, a múltat konzerváló szakrális épület emlékeztessen a középkori múltra.

A Balaton-felvidéki mesébe illő település, Dörgicse területén három középkori eredetű templomrom is található. A legkisebb és legkevésbé ismert ezek közül a  Bere-patak rétjén látható, XIII. századi kisdörgicsei templom romja.

Egyhajós, íves szentélyű, kisméretű templomrom, falaiból csak a hajó déli oldala áll magasan, három résablakkal, a többit átlag 1 méter magassággal az ásatás tárta fel. Bejárata a nyugati oldalon található, a hajó nyugati végében dongaboltozatos karzat volt. A hajót valószínűleg síkfödém, a szentélyt boltozat fedte, írta a templomról a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal.

A műemlék állapota folyamatosan romlott, a kapilláris nedvesség és a fagy az utóbbi időben drasztikusan felgyorsította a templomrom pusztulását, a rom környezete elvadult.

Nemrég az Építészfórum adott hírt arról, hogy a templomrom tetőt kapott. A rom újjáépítése a dégi Festetics-kastély felújítását is jegyző Garaguly Kinga tervei alapján valósult meg. A kisdörgicsei rom esetében egy XIX. századi kép volt a kiindulási pont, amelyen látszott a keleti oromfal, és amely alapján a tervező rekonstruálni tudta az eredeti arányokat. „Csak azt építették vissza, amiről biztos volt a tudás és hitelesnek mondható, hipotetikus lépések tehát nem történtek” – írja az Építészfórum.

Míg a korábbi, 1960-as évekbeli felújítás még építészettörténeti műtárgyként konzerválta a romot, itt a tervező célja „egyrészt az enyészettől történő megóvás volt, valamint az a szemlélet, hogy műtárgy helyett működő, a múltat (és az építészettörténeti műtárgyat) egyúttal konzerváló szakrális épület emlékeztessen a középkori múltra.”

A dörgicsei templomromok közül a legismertebb az Alsódörgicsei, vagy Boldogasszony-templomrom, ami 22 méteres oromfalával koncertek romantikus helyszíne. A falu közepén, az evangélikus templom mögött található Felsődörgicsei-templomrom.  

Cimkék

Hasonló tartalmak

Idén is látogatható Közép-Európa legnagyobb, templomban épített betleheme

?>

A több mint ötven négyzetméteres, Balaton mellett található alkotást idén is megcsodálhatják a látogatók.

A brunchtól a korcsolyázásig – Ilyen egy tökéletes téli nap a Balatonon

?>

Az ünnepi készülődés közben vagy után jól jön egy olyan nap, amikor a Balaton látványa segít egy kicsit lelassulni és kisimítani az idegeinket.

Bezár a kőröshegyi Völgyhíd Konyha & Rét

?>

A tulajdonos betegsége miatt 2024 januárjától bezár a kőröshegyi vendéglátóhely.

Fonyódot már a 19. századi gerillafürdőzők is imádták

?>

A partszakasz adottságait egy itt kiránduló társaság fedezte fel, így idővel Fonyód és Bélatelep lett a jómódú nyaralók egyik bázisa a partszakaszon.

Neked ajánlott

A