Már régóta nem igaz, hogy augusztus 20. után vége szakad a balatoni programoknak. A forró napok elmúltával vethetitek bele magatokat igazán a kulturális és a gasztroprogramokba, ilyenkor jó hosszabb túrákra indulni és koccintani a még mindig napos borteraszokon. Szeptember első hétvégéjére elvonulnak az esőfelhők, és újra előkerülhetnek a fürdőruhák. Programokból sem lesz hiány: Balatonkenesére gyönyörű hajók érkeznek, Tihanyban naplementés tánccal búcsúztathatjátok a nyarat, Balatonföldváron megismerhetitek a Balaton legújabb sörfőzdéjét. A Szent György-hegyen napközbeni pincetúrára hív a Matiné nevű program, a Káli-medencében pedig gasztroprogramok és a WAMP design vásár vár.
INOTA Festival – augusztus 31. – szeptember 4.
A nyár utolsó hétvégéjén a hajdan nyüzsgő élettel teli iparváros és az Inotai Hőerőmű posztapokaliptikus, mára elhagyott, romos és a hétköznapi emberek elől elzárt területe ismét megnyílik az érdeklődők előtt, és négy napon át, augusztus 31. és szeptember 4. között biztosít extrém helyszínt audiovizuális installációknak és live szetteknek. Az ipari örökség és a kortárs kreativitás találkozik több mint 200 ezer négyzetméteren, látható lesz a nagyszabású RADIATIONS fényművészeti kiállítás, és olyan fellépők érkeznek, mint Nils Frahm, Caterina Barbieri, Daniel Avery, DJ Seinfeld, Дeva, Ellen Allien vagy iamyank.
További infót itt találtok.
Balaton Boat Show – szeptember 1–3.
Idén is a kenesei Marina-Port ad otthont a Balaton Boat Show-nak, ahol mintegy 100 elektromos,
vitorlás és motoros hajóban gyönyörködhetnek a résztvevők. Ez a nap azonban nem csak egy kiállításról szól, kikötői hangulat, beach bar, több étterem, hajós
játszótér, vízparti pihenőhelyek és balatoni fürdőzési lehetőség is vár rátok.
Belépőjegy: felnőtteknek 3800 Ft, diákoknak (14 éves korig) és nyugdíjasoknak – 3200 Ft, 6 éves kor alatt a belépés díjmentes. A
belépőjegyek a kiállítás alatt online és a helyszínen is megvásárolhatók. További infót itt találtok.
Be Massive Horizon Tihany – szeptember 1.
Gyönyörű balatoni panorámával búcsúztatja a nyarat az Echo Étterem terasza. A zenés összejövetelt, ami már hagyománynak számít a Be Massive Horizon-buliknál, 17.30-tól Metha DJ-szettje kíséri. A helyszín különlegességéből adódóan a férőhelyek limitáltak, az 5500 forintos jegyekre itt csaphattok le.
Itt találtok további infót.
Kurt Klagsbrunn / Fotókiállítás Brazíliáról és a Száműzetés öröksége című kiállítások megnyitója – szeptember 1.
Két kiállítás is nyílik szeptember 1-én 16 órakor a veszprémi Művészetek Házában. Az egyik Kurt Klagsbrunn osztrák, zsidó származású fotóművész képeit mutatja be, aki a II. világháború idején Bécsből Brazíliába emigrált. A kiállítás Klagsbrunn monumentális munkásságából ad ízelítőt, a kiválasztott fényképek az 1940-es évektől az 1960-as évekig terjedő időszakban készültek, dokumentációs és művészi jelentőségük mellett bemutatják az idegen földre érkezés élményét.
A száműzetés öröksége (1933–1945): Brazíliában maradandót alkotó II. világháborús menekültek című kiállítás a Brazil Nagykövetség és a brazíliai Stefan Zweig Ház közös szervezésében valósult meg. 38 külföldi, többségében európai zsidó menekültet mutat be, akik kiemelkedőt és maradandót alkottak Brazíliában többek között a zene, a fotóművészet, a színház, az irodalom, a műfordítás, a közgazdaságtan, a tudomány, a vizuális művészetek, sőt még a futball területén is.
A kiállítások 2023. szeptember 1-től
szeptember 29-ig tekinthetők meg a Csikász Galériában. További infót itt találtok.
Helkavalkád 2023 – szeptember 1–2.
A sörök kedvelőinek szeptember első hétvégéjén a balatonföldvári Helka Sörkertben a helyük. Kitelepül a badacsonyörsi Vánkos gasztro pop-up, és megnézhetitek az egykori vasútállomás épületében megnyílt új sörfőzdét is az óránként induló főzdetúrákon (a részvételi díj 2000 Ft). Pénteken Burcsányi Acoustic koncertje, szombaton a Delta Bastards gondoskodik a talpalávalóról. A szervezők gyerekprogramokról is gondoskodnak.
További infót itt találtok.
Siófok története a római kortól napjainkig – szeptember 1.
Aki kíváncsi Siófok történelmére, az 1700 év a Balaton partján – Siófok története a római kortól napjainkig című városi sétán néhány óra alatt képet kaphat a település életének legfontosabb eseményeiről és helyszíneiről. A 16 órakor induló séta során bejárhatjátok a belvárost, megtekintve Siófok fejlődésének és várossá válásának főbb pontjait.
A részvételi díj 600 Ft, és előzetes regisztráció is szükséges. További információt itt találtok.
Szent György-hegy MATINÉ – szeptember 2.
Szüret előtt újra megtelik élettel a Szent György-hegy: szombaton déltől indul a Matiné, a Szent György-hegy hajnalig napközbeni kis testvére, ahol 16 pince vár déltől este 8-ig. A borászatok célja, hogy egy egész napos laza programot nyújtsanak, amolyan nyitott pincék jelleggel, ahol közelebbről is megismerhetitek a hegy vendéglátóit, borait. Jöhettek társaságban, családdal, akár gyerkőcökkel is, piknik, finom falatok, jó borok, hangulatos kertek és különféle programok várnak, a hegy lábánál, a nemesgulácsi Gilvesy B-üzemben pedig afterparty zárja a napot.
A belépő a 2500 forintos pohárdíj. További infót itt találtok.
Káli Piknik 2023 – szeptember 2–3.
Piknikezni, finomakat enni, közben kultúrát hallgatni, művészeket munka közben nézni egy mesés környezetben – nem rossz program így nyár végére. Szeptember első hétvégéjén ilyesmire számíthattok Köveskálon, az idei Káli Pikniken.
A rendezvényhez, amely mindkét napon 12–19 óráig tart, több vendéglátóhely is csatlakozott, így változatos helyszíneken élvezhetitek a gasztronómiai különlegességeket, kóstolókat, kiállításokat, beszélgetéseket – és még sorolhatnánk.
A vendéglátóhelyek listájáról és a részletes programról itt tájékozódhattok.
Pop-up WAMP – szeptember 2.
Köveskálra látogat a pop-up WAMP design vásár, a Káli Piknik eseményre, szeptember 2-án, szombaton 12-től 19 óráig. Egyedi tervezésű ruhák, ékszerek, szuper kiegészítők, grafikák várnak rátok ezen a vásáron is.
Geotúra a várpalotai Hideg-völgy hetedhétországában – szeptember 2.
Szeptember első hétvégéjén egy 7 km-es túra keretében fedezhetitek fel a Keleti-Bakony egyik legkülönlegesebb hegyét, a Baglyast, melyre a Hideg-völgy hetedhétországán át vezet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kalandtúrája.
A Baglyas-hegy és a fehér kőtestébe mélyülő Hideg-völgy vizeinek találkozásából lenyűgöző atmoszférájú táj tárul elétek: éles gerincek, mély, tátongó szakadékvölgyek, megkövült mitologikus lényeket idéző sziklák, feketén ásító barlangüregek, elvonszolódott dolomittömbök bizarr világa – s mindez már magyarázatot is ad a túra nevére, témájára.
A túra 10 órakor kezdődik. Ár: 2000 Ft / felnőtt; 1000 Ft / gyerek. További infót itt találtok.
A Balaton-felvidék női szemmel – szeptember 2.
A dörgicsei Levendárium ad otthont a Nők, habzó májusi rózsák programsorozat második részének, melynek során újra három Balaton-felvidéki, dörgicsei kötődésű művésznő beszélget a településről, az illatokról, az életről. A beszélgetésen Rácz Zsuzsa, az Állítsátok meg Terézanyut! írója, Szegedi Katalin illusztrátor és Navratil Andrea népdalénekes, ökológus vesznek részt. A beszélgetés moderátor nélkül zajlik majd, helyette a három meghívott egymás közt vitatja meg a random kihúzott kérdéseket.
Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kültéri rendezvény lesz, plédet vigyetek magatokkal! További infót itt találtok.