Idén több helyen is a nádpusztulásokat észleltek a Balatonnál. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet vizsgálja a lehetséges okokat.
Évtizedes távlatokban az idei nádpusztulási esetek számossága szokatlan és meglepő a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet számára is, úgy vélik, fontos az okok és összefüggések alaposabb vizsgálata. Oldalukon azt írják: „Ezen nádpusztulások többsége mesterséges létesítmények közelében történt, ami az emberi beavatkozás lehetőségét veti fel, ugyanakkor észleltünk olyan eseteket is, amelyek a „természetes” nádasokban is megfigyelhetőek voltak.”
Példaként a Balaton és a Kis-Balaton, valamint a tihanyi Külső-tó nádasának állapotát is említik, a következő fotók utóbbi területen készültek még július elején.
A nádasok állapota 2020 óta folyamatosan romlik. A tihanyi Külső-tóban a fényképeken is jól látható, hogy a nádasok, valamilyen meteorológiai esemény (vihar, microburst, stb.) következtében elfeküdtek. Ennek a jelenségnek az a következménye, hogy a kiszáradt, avas nád jelentős mértékben leárnyékolja a víz felszínét, így nincs lehetősége a nád újulatának megjelenésére.
A nádasok állapota 2020 óta folyamatosan romlik. A tihanyi Külső-tóban a fényképeken is jól látható, hogy a nádasok, valamilyen meteorológiai esemény (vihar, microburst, stb.) következtében elfeküdtek. Ennek a jelenségnek az a következménye, hogy a kiszáradt, avas nád jelentős mértékben leárnyékolja a víz felszínét, így nincs lehetősége a nád újulatának megjelenésére.
– olvasható a kutatóintézet oldalán. Álláspontjuk szerint különböző tényezők játszanak szerepet a balatoni nádasok állapotának romlásában: a 2023-as magasabb vízállás, a lokális fertőzések, a meteorológiai események, de elsősorban a gyakran meggondolatlan – esetleg szándékos – emberi tevékenység fejt ki negatív hatást a nádasokra, írják.
„Ezt az összetettséget mutatja, hogy a növényzet reakciója is változó mértékű, és néhol már annyira súlyos, hogy a laikus szem is könnyen észleli” – teszik hozzá.
A Nagy Tavak civiljei néhány hete Tihanyban, illetve Paloznak és Alsóörs környékén is észleltek már nagy kiterjedésű nádpusztulást. Közleményükben azt írják, „a nádas víz felőli oldalán nagyon sokfelé egy sávban kiszáradás vagy hasonló tapasztalható. Pálköve-Balatonrendesnél, a Hajógyári-öbölben kiterjedtebb, a Szerdahelyi-öblöt pedig szinte teljes egészében érinti”.
Ugyanerről a területről a Balatontipp által megkérdezett szakértők azt mondták: „a folyamat nem áll meg ezzel, egy új, a Balaton és az emberi használat szempontjából kedvezőtlenebb állapot alakul ki a parti övezetben, ha nem lépünk időben.” Győrffy Árpád a területről előzetes szakértői véleményt is készített két kutatóval.