Nemrég publikálták a Balatonkeresztúr határában, 2003-2004-ben feltárt bronzkori sírokba temetett egyének teljes genetikai vizsgálatának eredményeit. Kiderült, hogy a kutatók egy eddig ismeretlen népcsoportra bukkantak, amelynek tagjai vadászó-gyűjtögető genetikai örökséget hordoztak.
A Balatonmáriafürdő melletti Balatonkeresztúr határában, az M7-es autópálya nyomvonalához kapcsolódó 2003–2004-es ásatások során többek között bronzkorra keltezhető sírok is előkerültek. A Fábián Szilvia vezetésével feltárt lelőhelyen a sírok emberi maradványait genetikai vizsgálatnak vetették alá a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet kutatói a Lendület Mobilitás Kutatócsoporttal együttműködésben, olvasható a Bölcsészettudományi Kutatóközpont honlapján.
Az eredményekről a napokban jelent meg tanulmány az Oxford Academic Molecular Biology and Evolution című folyóiratában Gerber Dániel elsőszerzőségével.
A tanulmányban vizsgált, szénizotópos keltezéssel is datált temetkezéseket a Kr. e. 2560–1620 közötti időszakban, a Somogyvár–Vinkovci- és a Kisapostag-kultúrához, majd a mészbetétes kerámia kultúrájához tartozó közösségek hagyták maguk után. Az archeogenomikai (az egykor élt élőlények DNS-ének kutató vizsgálatok) során kiderült, hogy
A cikkben tárgyalt temetkezések közül a legkorábbi, a Somogyvár–Vinkovci-kultúrához tartozó egyén az eredmények alapján harmadrészben az akkori dél-dunántúli őslakosok, kétharmad részben pedig a korszakban Európát benépesítő, kelet-európai sztyeppékről érkező, valószínűleg indoeurópai nyelveket beszélő népcsoportok egy korábban nem vizsgált, feltehetően a Baltikum térségéből származó ágának leszármazottja. Az általa képviselt populáció genetikai összetételét tekintve jobban hasonlított a modern balkániakhoz, mint az őket valamikor a Kr. e. 2200 környékén a térségből kiszorító, a Kisapostag-kultúrához tartozó közösség. Ez az újonnan érkezett népesség – a 11 csontvázas temetkezés teljes genomelemzése alapján – európai viszonylatban a korszakban egyedülállóan magas, úgynevezett ősi vadászó-gyűjtögető genetikai örökséggel rendelkezett.
A cikkben tárgyalt temetkezések közül a legkorábbi, a Somogyvár–Vinkovci-kultúrához tartozó egyén az eredmények alapján harmadrészben az akkori dél-dunántúli őslakosok, kétharmad részben pedig a korszakban Európát benépesítő, kelet-európai sztyeppékről érkező, valószínűleg indoeurópai nyelveket beszélő népcsoportok egy korábban nem vizsgált, feltehetően a Baltikum térségéből származó ágának leszármazottja. Az általa képviselt populáció genetikai összetételét tekintve jobban hasonlított a modern balkániakhoz, mint az őket valamikor a Kr. e. 2200 környékén a térségből kiszorító, a Kisapostag-kultúrához tartozó közösség. Ez az újonnan érkezett népesség – a 11 csontvázas temetkezés teljes genomelemzése alapján – európai viszonylatban a korszakban egyedülállóan magas, úgynevezett ősi vadászó-gyűjtögető genetikai örökséggel rendelkezett.
Egy másik, az ún. mészbetétes kerámia kultúrájához tartozó
sírban nyolc egyén testét – a korszakra jellemző hamvasztásos temetkezési rítustól eltérő módon – egy települési gödörben helyezték el. Ők feltehetően egy (egyelőre nem kimutatható) járványos betegségben hunytak el, és közvetlen leszármazottai voltak a Kisapostag-kultúrához tartozó közösségnek.
A Kisapostag-kultúrához tartozó, a kutatók által Jelenának elnevezett, 4000 évvel ezelőtt élt nő arcrekonstrukciója is elkészült, erről a Qubit.hu írt bővebben.
