Zubreczki Dávid készülő új könyve, a Templomséták a Balaton körül a régió legszebb és legérdekesebb templomain, kápolnáin, zsinagógáin és templomromjain keresztül mutatja be a települések építészetét, művészetét és történelmét.

Zubreczki Dávid „építészeti mesemondó” másfél évtizede kutatja az építészetet a középkori emlékektől a kortárs épületekig. Városfelfedező koncepciója, a templomséták lényege, hogy bármely település építészete, művészete, történelme, kultúrája megismerhető, ha egy-egy jól megválasztott útvonalat követve végigjárjuk működő, illetve felhagyott templomait.

E koncepció szerint született meg 2020-ban a Templomséták Budapesten című könyv, ezt követte a 2021-ben a Templomséták a Dunakanyarban. A szerző jelenleg a 2023-ban megjelenő Templomséták a Balaton körül című könyvön dolgozik, aminek kiadásához az alkotók közösségi finanszírozáshoz fordulnak

„Nem biztos, hogy tudjuk, merre találjuk a pálosok ősöreg erdei kolostorát, mely átlagosnak tűnő templomokban bújnak meg lenyűgöző barokk oltárok, melyik mellékutca rejti a borkereskedők ózsinagógáját, hol lep meg bennünket egy modern templom vadul hullámzó mennyezete, vagy egy népmeséből elővarázsolt, héttornyú templompalota, s melyik szántóföld közepén áll ma is büszkén az a magányos torony, amelynek a statikusok szerint már rég össze kellett volna dőlnie” 

– olvasható a közösségi finanszírozást indító Brancs közösség közleményben. A kötetben arra is választ kapunk, hogy miért különleges egy lantablak, hogyan lesz egy templomból szatyorvár (meg hogy egyáltalán mi az), és miként kerülhettek egy betiltott szerzetesrend titkos szimbólumai egy mennyezetfreskóra.

A kötet legalább 320 oldalon, 24 fejezetbe és 190 szócikkbe rendezve mutatja be a Balaton-régió legszebb, építészeti és történelmi szempontból legfontosabb, legérdekesebb templomait, kápolnáit, zsinagógáit és templomromjait. Az önálló szócikket kapó épületek mellett mintegy 50-60 további felkeresésre érdemes templomot említ meg pontos címmel. A könyvet Bődey János 120 fotója illusztrálja.

Az alkotók a könyv megjelenését 2023 májusára tervezik. A kötetet itt tudjátok megrendelni

Címkék