A szőlőhegy, amin alagút visz át – Túra a ságvári Bújó-likhoz

Ságvár Siófoktól délre, az M7-es autópályától mindössze 5 km-re található. Már 17 000 évvel ezelőtt lakott volt a környéke, találtak leleteket a bronz- és a rézkorból is. A Dunántúl egyik legrégebben alapított települése, az ókori rómaiak Tricciana néven nagybirtokközpontot hoztak létre itt, és mivel a mai Ságvár közelében találkozott az Arrabonát és Sopianaét összekötő, valamint a mai Keszthely és Adony között húzódó út, egy erőd is épült a településen.

A XI–XII. században Ság falut a kabar törzs tagjai lakták, a település volt a pannonhalmi apátság, a dömösi monostor, a székesfehérvári őrkanonok birtoka is. A várral is rendelkező település aztán török kézre került, a közeli Tömlöc-hegy arról kapta a nevét, hogy itt volt a törökök egyik jelentős börtöne.

Löszfalak és mélyutak

A Bújó-likhoz a falu temetője mellől, a Petőfi Sándor utcából indul a kb. másfél km hosszú út. Rövid séta után egy tábla jelzi, hogy jobbra kell fordulni, itt egy parkolásra alkalmas terület is található. A sárga jelzést követjük, de az útvonal végig egyértelmű.

Egy idő után különös hangulatú, meredek löszfalakkal szegélyezett úton haladunk. A falak tetejéről kis présházak, nyaralók néznek le ránk, a löszfalakból gyökerek állnak ki.

A Külső-Somogy Magyarország legnagyobb összefüggő löszterülete. Ságvár a Somogyi-halomvidéknek nevezett táj határán fekszik, a tájat a löszre jellemző sajátos felszínformák – a löszvölgyek és a löszmélyutak – jellemzik.

A hármas elágazásnál először tanácstalanok vagyunk, de elég kicsit alaposabban körülnézni, és megtaláljuk a sárga jelzést és a fatáblát.

Innen egy hosszú kaptató vezet a Landor-hegy dűlőjére, ahonnan gyönyörű a kilátás a Balatonra.

Itt még semmi nem utal arra, hogy már közel vagyunk a célhoz, de néhány lépés egy szűk ösvényen, és máris a fura alagút előtt állunk.

A Bújó-lik egy több mint 21 méter mély, kb. 2 méter széles alagút, amely átlagosan 1,75 méter magas. Történetéről eddig nem találtak írott forrásokat, így marad a szájhagyomány. Bármennyire mesebeli is az idevezető út, a Bújó-lik történetében semmilyen misztikus elem nincs, létrejötte oka a praktikum volt.

A történetet a járat mellett kihelyezett tábla szerint egy 90 éves bácsi, Kása István mesélte el az 1950-es években. Még gyerekkorában úgy hallotta, hogy az átjáró kialakítása Csicsvai Vasas András református lelkész ötlete volt, akinek a hegy túloldalán volt szőlője.

Az egyik évben nagyon sok bort tudott készíteni a gazdag szőlőtermésből. Kitett a hegy két oldalára egy-egy teli boroshordót, amiből bárki ihatott, aki segített alagutat ásni a dombba. Nem meglepő módon így hamar el is készült a Bújó-lik, ami eredetileg olyan magas és széles volt, hogy lovas kocsival is át lehetett hajtani rajta. Az alagút azóta feltöltődött, alacsonyabb termetű túrázók anélkül átsétálhatnak rajta, hogy be kelljen húzni a nyakukat. A járat közepén található görbület azt bizonyítja, hogy két oldalról történt az ásás.

Az alagút kiásása valamikor 1800 és 1832 között történhetett, mert ebben az időszakban szolgált Ságváron az említett lelkész. Az 1920-as évek után egyébként Lyukas-dombként említik a helyet, de ezt a nevet valószínűleg nem ságváriak adták, a községben ugyanis ekkoriban nem a lyukas, hanem a likas formát használták, olvasható a ságvári önkormányzat honlapján.

Különös élmény átsétálni az alagúton. Egy pillanatra egy időutazós fantasy is beugrik, ahol a járat túloldalán egy másik korba kerülnek a főszereplők. 

A hegybe vájt folyosó túloldalán minket továbbra is 2023 októbere és egy erdős táj fogad. Innen folytatódik az út: akinek belefér egy félnapos kirándulás, egy Ságvárról induló körtúra keretében el lehet érni az egykor búvóhelyként ismert Betyár-barlanghoz, a Képes-fához, ehhez az állítólag 300 éves tölgyfához, majd a Böre-várhoz, aminek helyét romok már nem, csak a domborzat jelzi.

A Bújó-lik egy rövid, kellemes túra kis kaptatóval, amit akár télen is be lehet vállalni, ha nem túl nagy a sár.