Megkezdődött az egyeztetés az Építési és Közlekedési Minisztérium illetékes helyettes államtitkársága és a tóparti önkormányzatok között az új balatoni vízparti tervekkel kapcsolatban. Az ígéretek szerint sor kerül majd egy második körös egyeztetésre is szakmai és egyéb szervezetekkel – közölte Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke.

A Balatoni Szövetség elnöke kitért arra, hogy az új építészeti törvény kihirdetésekor a Balatont érintő 2018-as területrendezési törvény is módosult, és az ehhez kapcsolódó rendelkezések lesznek az új vízparti tervek. Másfelől a jogalkotók egységesíteni, modernizálni szeretnék a Balaton vízpartját szabályozó 2004-2006-ban megszületett miniszteri rendeleteket egy új kormányrendelet megalkotásával, számolt be a Hírbalaton.hu.

Az előzetes tervekről, ezek szándékáról és értelmezéséről a minisztérium tájékoztatókat tart az érintett önkormányzatoknak, minden tóparti megyében egyet-egyet. A siófoki tájékoztatóra már sor került, itt a képviselt települések számára konkrét terveket tartalmazó térképet is átadtak. "Ezt a polgármesterek átnézhetik a szakembereikkel, majd még egy egyeztetésre lehetősége nyílik minden településvezetésnek, mielőtt megkezdődik a második körös egyeztetés" – számolt be Lombár Gábor. "A jelenlegi tervek szerint az egyeztetések áprilisig tartanak, és az új vízparti tervek legkésőbb jövő január elején életbe lépnek" – tette hozzá.

A vízparti tervek a Balatoni Szövetség legutóbbi ülésén is szóba kerültek. „Egy csopaki ügy kapcsán is egyre sürgetőbben, és egységesen merült fel az az igény az elnökségi tagok részéről, hogy a tóparti önkormányzatoknak lehessen beleszólása, mi létesülhet a település előtti tómederben, ami jelenleg nem biztosított” – mondta a szövetség elnöke.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék